Sallói Dániel lefoglalta Rooney mezét

Sallói Dániel lefoglalta Rooney mezét

Wayne Rooney
PUBLIKÁLÁS: 2018. október 31. 09:15
K. B.

Azok után, hogy Zlatan Ibrahimoviccsal és Wayne Rooney-val együtt szerepelt a forduló álomcsapatában Sallói Dániel, ezt a napokban még megfejelte azzal, hogy idénybeli 11. góljával  csapata, a Sporting Kansas City 2-1-re legyőzte a Los Angeles FC-t, és megnyerte az amerikai focibajnokság nyugati főcsoportját.

– Ezért küzdöttünk egész évben, nagyon örülök. Alapból jó szezonom van, de az utóbbi időben tényleg minden összejön, próbálom fenntartani ezt a formát a rájátszásra – fogalmazott a Borsnak a 22 éves támadó, aki Ibrahimovicon kívül Andrea Pirlo és David Villa ellen is pályára lépett már az MLS-ben. – És hamarosan Wayne Rooney-t is megcsodálhatom testközelből…már mondtam a csapattársaimnak, hogy az ő mezét lefoglalnám. De a mezgyűjtéshez ag­resszívebbnek kell lennem, mert a Galaxy elleni meccs után volt olyan társam, aki sprintben vágódott oda Zlatanhoz, hogy elkérje a felsőjét – mesélte mo­solyogva Sallói. Hozzátette: nagy élmény ilyen legendák ellen játszani, hiszen ezeken a játékosokon nőtt fel. Habár nagyon tiszteli őket, nem fél odamenni hozzájuk. A svéd klasszissal egy korábban készült közös képet is dedikáltatott.

Sallói – aki 67 500 dolláros (19 millió Ft) éves bérével a liga fizetési listájának alján szerénykedik – jó formája annak is köszönhető, hogy második otthonaként tekint Kansasre, de néha azért honvágya van.

– Hiányzik Magyarország, de főleg a család és a barátok. Reméljük, továbbra is jól teljesítek, több pénzt keresek majd, és minél sűrűbben ki tudom őket repíteni magamhoz – mondta a támadó, aki a foci mellett a tanulásra is nagy hangsúlyt fektet.

– A ligának van egy szerződése a Southern New Hamshire Universityvel, amit azoknak találták ki, akik még az egyetemi tanulmányok előtt profi szerződést kaptak, így nem juthatnak ösztöndíjhoz. A családban mindenkinek van diplomája, és én is fontosnak tartom a tanulást – mondta Sallói, aki üzleti sportmenedzsment szakon tanul.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.