Négy év kihagyás után vb-n tér vissza olimpiai bajnokunk

Négy év kihagyás után vb-n tér vissza olimpiai bajnokunk

olimpikon
PUBLIKÁLÁS: 2018. október 03. 11:15
K. D.

Veterán vb-arannyal hangolódott az október 20-án rajtoló budapesti világbajnokságra az olimpiai bronzérmes szabadfogású birkózó, Hatos Gábor, aki visszavonulását követően idén újrakezdte a szakmát, hogy hazai közönség előtt megmérettesse magát. A sportoló – aki ma ünnepli 35. születésnapját – 2014-ben szerepelt utoljára felnőtt-világbajnokságon, azóta edzőként dolgozott.

– Idén új súlycsoportokat alakítottak ki, így lehetőségem nyílt arra, hogy 92 kilóban visszatérjek. Az elmúlt években sem fordítottam hátat a birkózásnak, ugyanúgy edzésben voltam. Ettől függetlenül nem gondoltam volna, hogy sikerül kijutnom a vb-re. Miután megvertem az ukrán riválisomat, az Eb-győztes Olejnyik Pavlót, akkor tudatosult bennem: van még keresnivalóm a mezőnyben. Azt gondolom, egy hazai világbajnokságnál jobb helyen nem is térhettem volna vissza – mondta a Borsnak Hatos, aki az élsportolói karrierjével párhuzamosan az edzősködést is folytatta. A kadetválogatott mellett a klubjánál, a Honvédnál is ő irányítja a szabadfogásúakat.

– Nem egyszerű egyszerre két feladatot ellátni. Egyelőre bírom, jövőre pedig eldöntöm, melyiket csinálom teljes erőbedobással.

Az olimpiai bronzérmes duplán szülinapozik, ugyanis október 18-án kislánya ötéves lesz.

– Laza, cukrászdás bulit terveztem a lányommal – fogalmazott Hatos, akit gyermeke is elkísér a vb-re. – Nagyon örülök ennek, mert mindig pluszmotivációval tölt el, ha rá gondolok. Érte is küzdök a szőnyegen. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.