Sallai Roland nem bírja a buldogja nélkül

Sallai Roland nem bírja a buldogja nélkül

Sallai Roland
PUBLIKÁLÁS: 2018. szeptember 27. 09:15
szs

Elkapta a fonalat Sallai Roland. A ciprusi APOEL-ből a Bundesligában szereplő Freiburgba szerződött válogatott futballista a görögök elleni erőpróbán bombagólt lőtt, majd első német bajnokiján, amin szóhoz jutott, fejesgóllal tette le névjegyét a Wolfsburg ellen idegenben. A csapata 3-1-s győzelmét hozó meccs után be is került a forduló álomcsapatába. Remek sorozata kedden folytatódott: a Schalkével szembeni 1-0-s, győztes hazai meccsen mindvégig pályán volt, és jól focizott.

Természetesen nem csak Sallai érkezésének tudható be, hogy a Freiburg megtáltosodott, de tény, hogy a csapat azóta szerezte meg mind a hét pontját, mióta a magyar csatlakozott. A 21 éves szélső számára tehát könnyen ment a beilleszkedés, de akkor lesz még kerekebb a világ, ha újra élvezheti kedvenc kutyája társaságát.

– Kilenc hónapos, dombóvári alomból származó Hugo nevű francia buldogját hamarosan kifuvarozom – újságolta a Borsnak Sallai Tibor, a magyar játékos édesapja, aki elárulta, a Wolfsburg ellen fejsérülés miatt lecserélt fia kisebb agyrázkódást szenvedhetett, de szerencsére a koponyacsontján nem találtak rendelleneséget, így vállalhatta a játékot a Schalke ellen.

Roland még szállodában lakik, ám hamarosan keres magának lakást, sőt, ha az igényei úgy kívánják, kertes házat is választhat. Édesapja elmondása szerint a jelenlegi Ford Kuga kocsija helyett pedig új autót kap. Amúgy a magyar futball legnagyobb ígérete reggeltől estig szoros napirend szerint él – edzés, ebéd, vi­deoelemzés, edzés.

– Nagyon feszített a programja, ezért sem tudják őt telefonon elérni. Roli mostanában már annak is örül, ha kialudhatja magát egy újabb megerőltető nap előtt – tette hozzá Tibor.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.