Aggodalommal tölti el a Manchester United focistáit Mourinho viselkedése Miamiban, ahol az angol fociklub kéthetes bajnoki felkészülését végzi. A portugál szakember a hétvégi, Michiganben százezer néző előtt lejátszott Liverpool elleni 4-1-es vereség után csúnyán kikelt magából. Szokásához híven ismét nyíltan kritizálta a játékosait, de baja van az angol bajnokság korai kezdésével, és a klub nyári átigazolási politikájával is.
– Anthony Martialnak megszületett a babája, természetesen ott kellett lennie a szülésnél, de mostanra már vissza is kellett volna érkeznie – panaszkodott Mourinho, aki azt kérte a világbajnokságon részt vett futballistáitól is, hogy függesszék fel a nyaralásukat, és mielőbb térjenek vissza a csapatba, mert nélkülük értelmetlen a felkészülés. A portugál borús kedvében van, mindenben a rosszat látja. Szerinte túl hosszú időt tölt a csapat haknizással Amerikában, és túl sokat utaznak. Ennél is nagyobb baj, hogy az átigazolási időszak már augusztus 9-én véget ér, másnap pedig – meglátása szerint túl korán – elkezdődik a bajnokság, miközben a klub még csak egyetlen játékost, Fredet igazolta le a nyáron.
– Még két játékost szeretnék, de valószínűleg csak egynek a megszerzésére lesz lehetőség – sopánkodott Mourinho, akit a Betfair fogadóiroda szerint Neil Warnock (Cardiff), Javi Gracia (Watford), és Mark Hughes (Southampton) mellett a legnagyobb eséllyel – hétszeres pénzt ér – rúgnak ki először a következő idényben. Érdekes, de a portugál körül mindig a harmadik idényében szokott elfogyni a levegő, és ha így folytatja a vagdalkozást, valamint elmaradnak az eredmények, akkor megint könnyen lapátra kerülhet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.