Örökre az Újpest szurkolója marad a Barca-verő sztár

Makedónia
PUBLIKÁLÁS: 2018. május 30. 11:15
Élete legnagyobb élményének tartja a Barcelona ellen szerzett két gólját a spanyol bajnokságban a tavaly még Újpesten játszó Enis Bardi.
K. B.

Tavaly májusban még az NB I szezonzárójára készült az Újpesttel, az idén meg kilenc góllal zárta a spanyol bajnokságot Enis Bardi.

– Hullámzó volt a teljesítményem. Jó kezdés után jött egy kis hullámvölgy, de a vége nagyszerűen sikerült – fogalmazott a Borsnak a macedón támadó, aki többek között a Barcelona kapuját is kétszer vette be.

– Eddig az U21-es Európa-bajnokság volt a legnagyobb élményem, de a Barca elleni siker mindent felülírt. Ezekért az élményekért érdemes dolgozni nap mint nap – tette hozzá.

Bardi 19 évesen érkezett Magyarországra, itt három szezont játszott, és rengeteg kellemes élményt szerzett. Elmondása szerint az Újpesten töltött időszak nélkül most nem tartana itt.

– Sosem felejtem el az Újpestet, ott lettem jegyzett, felnőtt labdarúgó. Nehéz konkretizálni, mit tanultam Magyarországon, de sokat segített, hogy hétről hétre játszottam, így tapasztaltabb lettem. Ez mindenképp segít megállni a helyem a La Ligában – mondta Bardi, aki nagy rajongója maradt a budapesti klubnak.

A Magyar Kupa-döntőn például szülővárosából, Szkopjéból szurkolt korábbi társainak. A legjobb barátságot a Magyarországról szintén távozott, ma már a Chelsea U23-as csapatát erősítő Kylian Hazarddal kötötte.

– Az átigazolásomkor megígérte, hogy valamikor meglátogat. Jobb alkalmat nem is választhatott volna, mint a Barcelona elleni sikerünk – mesélte a macedón focista, aki a találkozó után közös fotót is készített Hazarddal.

A kiváló szezon után nem csoda, hogy a 22 éves támadót többek között olyan csapatokkal hozták hírbe, mint az olasz Inter.

– Már a Levantéban játszani is óriási élmény. Az álmom azonban, hogy egy nap Európa top 10 csapatának egyikében játsszak – mondta lapunknak Bardi.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.