Már edzene az agydaganattal műtött focista

Már edzene az agydaganattal műtött focista

kórház
PUBLIKÁLÁS: 2018. április 10. 12:15
Bors

Néhány hónappal azután, hogy egy fejelést követően rosszul lett, a meccsről a kórházba szállították, és agydaganatot diagnosztizáltak nála, hamarosan edzésbe állhat a nyíregyházi focista. A 22 éves Markovics – aki a Szpari színeiben három éve az NB I-ben is pályára lépett, legutóbb pedig a Szabolcs megyei első osztályú Kótajt erősítette – koponyájából egy négy centiméter nagyságú, rosszindulatú daganatot operáltak ki. Nemrég véget ért a kemoterápiás kezelése, amit a családtagok és a barátok segítségével sikerült túlvészelnie.

– Jól vagyok, köszönöm – válaszolta a Bors érdeklődésére Dávid. – Pénteken voltam vérvételen, jövő héten pedig MR-vizsgálatra megyek, hogy megnézzék, maradt-e daganatos sejt a koponyámban. Ezután kell majd visszamennem a debreceni kórházba az orvosomhoz, ahol műtöttek – tette hozzá.

Markovics elmondta, ha pozitív lesz a vizsgálat eredménye, szeretné elkezdeni a futóedzéseket, hogy formába hozza magát, mert reményei szerint nyáron a pályára is visszatér.

– Már nagyon hiányzik a foci, az edzések, a játék, de kijárok a csapat meccseire. Bár nehezen viselem, hogy egyelőre csak nézőként tehetem ezt meg – mondta a fiatal focista.

Herjeczki megcsinálta

A Honvéd 19 éves focistájának, Herjeczki Kristófnak nem sok jót jósoltak az orvosok, amikor két éve agydaganatot diagnosztizáltak nála. – A műtét után az orvosok azt mondták, felejtsem el, hogy feladom az álmaimat – mesélte korábban lapunknak Kristóf, aki felépülve tavaly bajnok lett a kispestiekkel.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.