Nébaldéknál mindenki sportol, ami egy olimpiai bajnok, hatszoros világbajnok családfő esetében is csak elsőre tűnik természetesnek.
– A kicsi szeptemberben kezdte a vívást egy iskolai szakkör keretében, a nővére négy évvel ezelőtt. A vezetésemmel egy óbudai iskolában vívóprogram indult, heti két alkalommal vívnak a gyerekek. Az első csoportom nagy része átjött velem az MTK-ba is – mondja Ildikó, s hozzáteszi: ragaszkodott ahhoz, hogy a lányok hamar megtanuljanak úszni, ám a vívást önként választották.
– Más sportágakat is kipróbálnak, azokat Gyuri mutatja meg nekik, nagyon szeretnek például lovagolni – teszi hozzá az olimpiai bronzérmes párbajtőröző, aki nyaranta sokat teniszezik a férjével, év közben pedig épp elég mozgást biztosítanak az edzések. Pláne, hogy egy éve nemcsak kicsiket oktat, hanem a szüleiket és más felnőtteket is.
– Nekem viszont 15 év szünet után a napokban volt újra fegyver a kezemben, igaz, nem kard, hanem párbajtőr – veszi át a szót Nébald. – Franciskával vívtam, aztán jött sorban a többi gyerek, majd a szülők. Másfél óráig le sem jöttem a pástról, de jólesett.
A 61 éves apuka hetente kétszer-háromszor sportol, teniszezik a bátyjával, a szintén világbajnok kardvívó Rudolffal, kondizni és futni is szokott. Előző kapcsolatából származó fia, Olivér sem lóg ki a családból, az Eger vízilabda-csapatával bajnokságot nyert.
– Már abbahagyta a pólót, most a színészet foglalkoztatja. Az Éjjel-nappal Budapestben szerepel, negatív figurát játszik, de jól áll neki. A magánéletben aranyos gyerek – büszkélkedik az apuka, főleg hogy Olivér népszerűségben megelőzte őt: az utcán felismerik, míg az olimpiai bajnokot már nemigen…
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.