Végre teljesült világbajnok párbajtőrözőnk álma

Végre teljesült világbajnok párbajtőrözőnk álma

kamion
PUBLIKÁLÁS: 2017. szeptember 28. 12:15
Új támogatója jóvoltából szinte tejben-vajban fürdették Miskolc-Tapolcán férfi párbajtőröző-válogatottunkat, melynek tagjai napi kettőt tréningeztek, továbbá házi gokartversenyt vívtak, és eközben Rédli András gyermekkori álma is teljesült, tudniillik vezethetett egy Mercedes-kamiont.
(szabó)

Állítólag valamennyi kissrác arról álmodozik, hogy kukás kocsit vagy kamiont vezessen, és ez alól Rédli András olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok honvéd százados párbajtőröző sem kivétel. 

– Elkértem egy monstumot, persze a Mercedes sofőrje azért mellettem ült - mesélte a pengeművész. – Megnyugtattam, hogy nem lesz semmi gond. Közben elmeséltem neki, hogy amióta – ez elég régóta volt – láttam az És megint dühbe jövünk című Bud Spencer-filmet, kamionos kalandra vágytam. És most persze határtalanul boldog vagyok.

Rédliék ellátogattak Szikszóra is, ahol az őket támogató energiaital-gyártó csomagolószalagját pástként használták, azaz asszóztak rajta. 

– Ráadásul Miskolcon összefutottam Deák-Bárdos Mihály egykori Eb-aranyérmes birkózóval, akivel a Fradi–Diósgyőr meccsek előtt rendre tippelgetünk. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.