A friss világbajnok Szatmári beígérte a csapataranyat is

A friss világbajnok Szatmári beígérte a csapataranyat is

nyaralás
PUBLIKÁLÁS: 2017. július 24. 10:15
Szabó Sándor

Huszonhét év után nyert újra magyar kardvívó egyéni világbajnoki címet Szatmári András személyében, majd annyira felszabadult, hogy úgy véli: az összetartó, egységes kardcsapattal újabb vb-aranyat nyer Lipcsében. A 24 éves vívó elárulta, az előkészületek során ő nem vette igénybe Harasztosi László parafenomén segítségét, amint azt teszi Decsi Tamás válogatottbeli társa.

– Én az energiák távolból történő átvételében nem hiszek, a rengeteg edzésmunkában igen – magyarázta a Vasas kardozója, aki egymás melletti páston harcolt a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal, de míg ő továbbjutott, addig Áron ki­esett.

– Ez el sem jutott a tudatomig, mert annyira a magam asszója kötött le – tette hozzá Szatmári, aki szerint a sikere titka a gyorsasága. – A kardvívásban négy másodperc alatt négy tust kaphatsz, tehát mu­száj nagyon erősen összpontosítani.

Márpedig Andrást az összpontosításban segíti annak tudata, hogy a 2020-as tokiói olimpián lesz férfi-kardcsapatverseny.

– A mai csapatsikerünk lesz az első apró lépés ahhoz, hogy a japán fővárosban is nyerjünk – jósolta a friss világbajnok, aki mielőtt hazautazik német földről, megnézi Johann Sebastian Bach Tamás-templomban lévő sírját. A vb után szusszanásnyi szünet következik kedvesével, Nórával, majd augusztusban Tajvanon az Universiadén forgatja aranyos fegyverét.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.