Noha a szinkronúszók és a műugrók már tegnap reggel birtokba vették a medencéket, hivatalosan csak az esti megnyitóünnepséggel kezdődött meg a vizes világbajnokság. Hazánk korábban soha nem rendezett ilyen nagyszabású sporteseményt. A szervezést folyamatosan megannyi kritika érte, de ebbe nagyban közrejátszott, hogy hazánknak nagyon kevés ideje volt a felkészülésre. Mexikó visszalépésével rendkívüli helyzet állt elő.
Julio Maglione, a FINA elnöke úgy nyilatkozott, az első világrekord már a versenyek kezdete előtt megszületett:
– Eddig két év alatt még egyetlen ország sem készült fel a világbajnokságra, általában hét év áll a házigazdák rendelkezésére. Rendkívüli, amit a magyarok véghezvittek – hangoztatta az uruguayi elöljáró.
Fürjes Balázs, a kiemelt beruházásokért felelős kormánybiztos elárulta, ha félelem nem is, izgalom időnként volt bennük:
– Ha csak egy kétszobás lakásunkat újítjuk fel, akkor is akadnak váratlan helyzetek. Mindig vannak nehézségek, amikor ekkora feladatot kell elvégezni – magyarázta a Sport TV Heti Helyzet című műsorában.
Gyurta trénere: Nem adjuk fel!
Kellemetlen hír az úszószámok rajtja előtt egy héttel: olimpiai és háromszoros világbajnok mellúszónk, Gyurta Dániel hátfájdalmakkal küszködik. Arra gyanakszik, ennek az lehet az oka, hogy edzőjével, Nagy Józseffel tavaly óta új technikát tanul.
A tréner a Borsnak elmondta:
– A sport együtt jár a sérülésekkel. Dani egyébként mindezek ellenére élete legjobb eredményére készül.
Hargitay András korábbi szövetségi kapitány megjegyezte, a mellúszásban valóban százféle technika alkalmazható, de azt is tudni kell, hogy a rajt közeledtével változékonyabb a versenyzők pszichés állapota, markánsabban jelentkezhetnek bizonyos panaszok.
Csernus doktor dobogóra üvölti a pólós lányokat?
Csernus Imre pszichiáter mágiájában (is) bízik Bíró Attila, a női pólósok szövetségi kapitánya. Nemrég még iszonyú, napi nyolcórás edzésadaggal kínálta meg kiválasztottjait az Eb-győztes, olimpiai negyedik szakember.
– Ezúttal is segíti a munkámat Csernus Imre pszichiáter – mondta Bíró. – Egri barátom, Csutorás Ferenc jóvoltából ismertem meg, Imre vele borászkodik. Korábban is igénybe vettem sportpszichológusokat, olykor egy időben kettő is dolgozott nálunk, csakhogy késsel, villával ették meg őket a lányok. Csernus más: egyéni és csoportos beszélgetései hatékonyak, harminc perc alatt elvégzi, amit kell.
Bíró a foglalkozásokon nem vesz részt, de tudja, a pszichiáter provokálja játékosait, akik a dühtôl valósággal szárnyalnak.
– Az Eb-diadalra nyugodtan építhetek, csak hát a mezőny most erősebb Egyesült Államokkal, Kanadával, Ausztráliával és Kínával. Igaz, utóbbit nemrég saját pályáján, Világliga-meccsen 16-6-ra vertük, és azt még aligha emésztették meg.
Bíró mindenesetre éremszerzésben reménykedik.
Tubi: Pólósaink dobogóra állnak
Habár Kemény Dénes, aki három olimpiai aranyat nyert a férfi pólósok edzőjeként, azt mondja, egyik csapatunk sem tartozik az esélyesek közé, Tubi vette a bátorságot, és szembeszegült a szaktekintéllyel. Azt jövendölte, a nôk és a férfiak is érmet szereznek. Ha ráadásul valamelyikük itthon tartaná az aranyat, Tubi megérdemelne egy májpástétomos lakomát.
Az esemény számokban
2 megnyitó (Budapesten és Balatonfüreden)
3 szurkolói zóna a fővárosban
3 autóparkoló (nagyjából hétszáz hellyel)
5 db víziállatot formázó kabalaszobor (polip, cápa, orka, kékbálna, halraj)
10 kivetítő Budapest különböző pontjain
55 nemzetközi tv közvetíti a vb-t
200 ország képviselteti magát
480 férőhelyes kerékpárparkoló
635 fotós és újságíró
700 mentőtiszt, orvos, ápoló
735 akkreditált tv-s újságíró
1000 fellépő a nyitóünnepségen
1100 gyakorlat a műugrás selejtezőben
1370 médiaalkalmazott
1600 akkreditált kísérő
2400 sportoló
Kapcsolódó jegyzetünket itt olvashatja!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.