Szombaton főként a Dunántúlon és a középső országrészben reggel, délelőtt még lehetnek felhősebb vidékek, ezt leszámítva az ország nagy részén napos, csapadékmentes idő lesz a jellemző. Napközben az élénk keleti, északkeleti szelet már csak kevés helyen kísérhetik erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 17 fok között alakul.
Távolabbi kilátások vasárnaptól szerdáig:
Többnyire kevés felhő, sok napsütés várható, az időszak végén lesz időnként több a felhő, és ekkor elszórtan záporok is kialakulhatnak.
Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területén nem valószínű.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kezdeti 1, 6 fokról 9, 14 fok közé emelkedik, vasárnap hajnalban helyenként talajmenti fagy is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 21 és 26 fok között alakul, vasárnap lesz még néhány fokkal hűvösebb.
A hőmérséklet napi középértéke és eltérése a sokévi átlagtól (Budapest külterületén):
2016. március 31. 14,6 °C +4,9 °C
1871 óta ezen a napon Budapesten előfordultlegmagasabb hőmérséklet: 25,0 °C (1989) legalacsonyabb hőmérséklet: -10,0 °C (1931)
Az elkövetkező napokban a pollenterhelés erősödésére lehet számítani. Várhatóan országszerte elindul a nyír pollenszórása, pollenkoncentrációja a déli-délnyugati országrészen már a magas-nagyon magas szintet is elérheti. A nyárfa, a juhar, a ciprus- és tiszafafélék, valamint a gyertyán pollenkoncentrációja jellemzően a közepes-magas tartományban alakul. A kőris és a fűz virágporának mennyisége általában alacsony-közepes, a mogyoróé, az égeré és a szilfáé várhatóan alacsony marad. A kültéri allergén gombák spóraszáma jellemzően alacsony.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.