Szlobodnyik Csaba klinikai szakpszichológus szerint a dühkitörést önmagunknak kezelni nagyon nehéz, mert az ember ilyenkor teljesen kikel magából, nem képes kontrollálni a viselkedését. Mindezt annak apropóján szögezte le a szakértő, hogy – miként azt a Bors elsőként megírta – Shane Tusup az ob-n összebalhézott klubjuk, az Iron Aquatics kanadai edzőjével, Darren Warddal.
– Azt ne várja tőlem, hogy diagnózist adjak újságcikkek alapján. Innen azt nagyon nehéz eldönteni, hogy a versenyek miatti felfokozott idegállapot vagy rejtett agresszió okozza-e a problémát – kezdte a szakember.
– Azt lehet látni, hogy a medence partján könnyen kikel magából, azt viszont nem tudom, otthon is vannak-e ilyen gondjai – fogalmazott Szlobodnyik. Hozzátette: A család is sokat segíthet. – Például ha a feleség egy ilyen szituáció után megbeszéli párjával a dolgokat. Az indulati állapotban nem lehet hatni a dühöngőre. Sokan a dühkitörés után később megbánják tettüket.
Shane Tusup már elküldte melegebb éghajlatra Kovács Ágit, Hargitay Andrást és Törös Károlyt. Hogy az amerikai tréner megbánja-e a tettét, erősen kérdéses, mert senkitől nem kért még bocsánatot.
A MÚSZ nem bünteti Tusupot
A Magyar Úszószövetség nem tervezi megbüntetni Shane Tusupot az ob-n történtek miatt. – A MÚSZ az Iron Aquatics belügyének tekinti az ügyet. A klubtól azt az információt kaptuk, hogy házon belül rendezni tudják a konfliktust. A szövetség bízik benne, hogy valóban nyugvópontra jut az ügy, és többet nem fordul elő hasonló eset. A szövetség inkább a ragyogó ob-eredményeknek örülne – mondta lapunknak Dénes Tamás sajtófőnök.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.