Még nincs tizenhét éves, ám már a holland Ajax U17-es csapatában kergette a labdát a belga Genk elleni előkészületi meccsen a Magyar Futball Akadémiánál nevelkedett Schön Szabolcs, aki ezt megelőzően a Chelsea-nél is körülnézett.
– A fiamnak a holland klubban megtapasztalt körülmények jobban tetszettek a londoninál – mondta a bal- és jobbszélső poszton egyaránt otthonos Szabi édesapja, Schön Csaba, akinek másik két fia, Szabolcs ikertestvére, Bálint, illetve a nyolcéves Botond szintén a futball szerelmese. Előbbi a Szentlőrinci AC-ben, öccsük a Honvédban futballozik.
– Jól ment a belgák ellen, gólpasszt is adtam – mondja Amszterdamból Szabolcs –, pedig új társak között, új pályán, vadonatúj cipőben mutatkoztam be. Egyelőre szállóban lakik, de – Ajax-szokás szerint – később majd egy holland családhoz kerül.
– Az angol nyelv jól megy, de hogy mielőbb belerázódjak az itteni életformába, serényen tanulok hollandul. A csapattársak barátságosak, ráadásul van még egy magyar az Ajaxnál, ő Horváth Olivér.
– Előbb a 17, majd a 19 évesek között szeretnék állandó helyet magamnak – mondja ki szíve vágyát Szabi, aki két és fél évre szerződött az Ajaxhoz. Aztán hogy lesz-e belőle új Fischer Pál, aki szerepelt a holland együttesben, azt a szorgalma eldönti, mindenesetre tehetséges. Szabolcs menedzsere, Fülöp Ferenc elmondta, hogy az Ajax nagyon akarta a magyar fiút.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.