Kiss László: Akkor megnyugszanak végre, ha öngyilkos leszek?!

Kiss László: Akkor megnyugszanak végre, ha öngyilkos leszek?!

botrány
PUBLIKÁLÁS: 2016. november 03. 08:40
Hosszú idő után ismét megszólalt a Kiss László az őt érintő nemi erőszak-botrányról.
Bors

Idén április elején robbant ki a botrány, amikor Kiss László úszókapitány egy 55 évvel ezelőtti erőszak-ügye újra a felszínre került. Az edző pillanatok alatt kegyvesztett lett, miközben egyre több részlet került napvilágra Kiss és társai 1961-es tettéről. Az első időkben még úgy lehetett tudni: a férfi áldozata már elhunyt, így sosem ismerhetjük meg a történteket a "másik oldal" szemszögéből.

Annál nagyobb volt a sokk, amikor egy hónappal később előkerült az áldozat, Takáts Zsuzsanna, aki részletes interjút adott, felidézve a nemi erőszakot. Nem sokkal később maga Kiss is kamerák elé állt - azóta azonban hosszú hónapok teltek el, és nem hallhattunk a sportemberről.

Most a Story magazinnak sikerült vele beszélnie. Kiss elmondta: szabályos keresztes hadjárat indult ellene. Volt, hogy úgy érezte, mindenki azt akarja: végezzen magával.

"Elképesztő dolgok jelentek meg a lapokban és a televíziós műsorokban, hol azt írták, mondták, hogy a fiúk is veszélyben voltak a közelemben, hol azt, hogy III/III-as ügynök voltam, hol meg újabb áldozatot találtak... Nem értettem, mindezt miért? Keresztre feszítettek, lenulláztak, mi jöhet még?" - tette fel a kérdést az elkeseredett, idős férfi, aki ma már igyekszik lezárni magában - és maga körül is - a történteket, és úgy élni az életét, mint azelőtt. Mint mondja, (a hatvanas években) 20 hónapot ült, megbűnhődött.

Persze voltak pillanatok, amikor mindezt nem látta ilyen tisztán. Sokkal elkeseredettebb volt: "Feltettem magamnak a kérdést: mit akarnak még, hogy végezzek magammal? Akkor megnyugszanak végre, ha öngyilkos leszek?!"

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.