Sport

Kiss Lászlóék áldozata: Ketten befogták a számat, aztán sorban, egymás után

Bors

Létrehozva: 2016.05.07.

Forrás: RTL KLub

Megszólalt az RTL Klubban Takáts Zsuzsanna, az az asszony, akit Kiss László, az úszók volt szövetségi kapitánya 1961-ben megerőszakolt a társaival. 

A 73 éves nőről már azt is feltételezte a közvélemény, hogy nincs az élők sorában, de most maga jelentkezett az RTL-nél. A teljes interjút a Fókusz Pluszban adták le: 

"Nem értem ezeket a felelőtlen kijelentéseket. Volt, aki azt mondta, én vagyok az egésznek az oka. Nem is tudtam az urakkal kacérkodni, mert nem is ismertem őket.

A volt férjem hívott fel, ő mondta, hogy délben hallotta a rádióban. Egyszerűen nem akartam elhinni. A fiam nem tudta, nem is akartam ezzel terhelni. Szörnyű rossz érzés lehetett neki" - emlékezett vissza, mi történt, amikor hetekkel ezelőtt újra előkerült a botrányos eset. 

"Felröppent a hír, hogy halott vagyok, úgy gondoltam, megússzuk az egészet. De aztán jöttek a vélemények. 

Nagyon nehéz volt túltennem magam ezen. Éltem az életem, három diplomám van, egész életemben dolgoztam. Én is sikeresnek érzem magam szakmailag, nem csak a Kiss úr. 

Feltépődtek azok a sebek, amiket régen elásott magában az ember."

"Kiss mintha egy vadidegen ember lenne, nem izgattak a szakmai sikerek, nem is foglalkoztam vele, pedig végigkísértem, mert szeretem a sportot.

Most rettenetesen bánt az egész dolog. Kevesen vetették fel azt, hogy vajon mi történt ezzel a szerencsétlen lánnyal? Nem tudjuk meg, mert meghalt. 

Az egyéniségem valahogy torzulhatott, de ezt egy pszichológus tudná megállapítani. 

18 éves lettem előtte két héttel, sikerült az érettségi, meglett a jeles. Nagyon készültem a felvételire. Határozott lány voltam, de fizikailag fejletlen. Három barátnővel elmentünk a margitszigeti Sportuszodába, teljesen véletlenül, sosem jártunk amúgy. Azt hittem, enyém a világ, repdestem a boldogságtól. Szóba elegyedtem a Lantossal napozás közben. Nem tudom, hogy lehettem ilyen hülye, de teljesen normális dolgokról beszélgettünk. 

Ahol ültünk, attól 40-50 méterre volt egy épület. Mondta, hogy meg akar valamit mutatni. Odaszóltam a lányoknak, hogy bemegyek. Az uszodából nem látott oda senki. Kiderült, hogy az egy lakás. Azt mondta, innen nem megyek el, jönnek a többiek. Nem is akartam elhinni. Mindketten fürdőruhában voltunk. Utána tényleg jött a két másik, először könyörögtem, de rám ugrottak, ketten befogták a számat, aztán sorban, egymás után. Első volt a Lantos, második volt a Várszegi és a harmadik volt a Kiss. 

Döbbenetes, megpróbálok nyugodtan és hideg fővel gondolni rá, de rémes élmény. Rosszul lettem közben, nem tudtam összeszedni magam. Gyógyszert adtak, hogy jobban legyek, ezt egyébként a rendőrség is megtalálta és lefoglalta. 

Nem szóltam egy szót sem a lányoknak, csak mondtam, hogy haza akarok menni. "

Takáts Zsuzsanna azt is elmondta, soha nem érzett bosszút, de Kissék kevesebbet kaptak, mint amennyit érdemeltek volna. Úgy tudja, nem ő volt az egyetlen, akit megerőszakoltak. 

Méltatlan lenne magyarázkodni

Április 5-én Kiss László akkori úszószövetségi kapitányról a privatkopo.hu írta azt, hogy 1961-ben, 21 éves korában két másik úszóval megerőszakolt egy fiatal lányt, amiért három év börtönre ítélték.

A szakember a Népszabadságnak nyilatkozva azt mondta: 55 év után méltatlan lenne, ha magyarázkodni kezdene. "Beszélhetnénk persze arról, hogy 1961-ben mennyire volt megalapozott az ügyünkben hozott ítélet. Mennyire volt bebizonyítva mindaz, ami az ítéletben olvasható" - fogalmazott, de hangsúlyozta, hogy soha nem hallgatta el a történteket, soha nem tudott és nem is fog túllépni rajtuk.

A sajtóban ezután napokig kiemelt téma volt az ügy.

A Magyar Úszó Szövetség vezetése és az edzőbizottság másnap változatlan bizalmáról biztosította Kiss Lászlót.

Április 7-én Kiss László az MTI-nek küldött közleményben bejelentette lemondását az úszóválogatott szövetségi kapitányi tisztéről. 

"A magyar sport érdekeit, valamint a személyemet ért támadás folytán megrendült egészségi állapotomat is szem előtt tartva, úgy döntöttem, hogy a mai nappal lemondok szövetségi kapitányi tisztségemről" - írta Kiss László. Közleményében gy fogalmazott, hogy "1961-ben koholt vádak alapján, koncepciós perben született meg az a döntés, amelyet utóbb ártó és lejárató szándékkal tettek közzé rólam". Tudatta egyszersmind, hogy az ítéletben foglaltak valótlanságának bizonyítása érdekében megtette a szükséges lépéseket, egyúttal keresi a perújítás lehetőségét is. "Kijelentem, hogy az ítéletben foglalt cselekményt soha, semmilyen körülmények között nem követtem el" - hangsúlyozta a közleményben Kiss László.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138285_auto_resized.jpg
origo.hu

Ezért osztogatja el a vagyonát az egykori Nagy Ő, Jákob Zoltán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27176_resized.jpg?avcount=1713430822
origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140037_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135677_auto_resized.jpg
ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140208_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27175_resized.jpg?avcount=1713430822
origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135436_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ebben a veszprémi községben állítják fel a világ legnagyobb kopjafáját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713430822
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713430822
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139789_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget