Sport

20 évesek között focizik a kiskamasz

T. R.

2016. november 6. vasárnap 11:30

Óriási vitát váltott ki Skóciában, hogy az U16-os válogatottban pályára lépett a 13 esztendős Karamoko Dembele. Saját klubjában a húsz­évesek között szerepel.

Egyfelől nyilván óriá­si tehetség a 13 éves Karamoko Dembele, aki a Wales elleni, 2-2-re végződött válogatott mérkőzésen lépett pályára először a nála három évvel idősebb futballisták között. Másfelől sok kritika éri Brian McLaughlin szövetségi kapitányt, mondván, nem tesz jót a fiúnak, hogy nála sokkal érettebb futballisták között játszatja.

A kiskamasz szerepeltetésében az a tény is közrejátszott, hogy az angol szövetség szemet vetett rá, ahogy Elefántcsontpart is. Klubszinten szintén sokan akarják a gyereket, de jelenlegi csapata is nagy kihívás elé állítja, a múlt hónapban tele volt vele a sajtó, a Celticben a húszévesek között játszott.

– Elképesztő energiával vetette bele magát a játékba – mondta McLaughlin. – Jelenléte feltüzelte a csapatot, nem félt a lehetőségektől, hanem vonzotta azokat. Féltem a szerepeltetésétől, de jól sült el.

– Nem javasolnám egy korosztálynál feljebb versenyeztetni a sportolókat – mondta Szilárdi Katalin kajakedző, aki olimpiai bajnokokat nevelt, másfelől sportpszichológusként is foglalkozik olimpikonokkal. – Minden életkorban más-más képesség kialakítására fogékony a fiatal szervezet: ügyesség, gyorsaság, állóképesség vagy éppen az erő. Ezek alapján kell az edzéseket megtervezni, és ezen ké­pesség kialakításának időt kell adni. A serdülőknél jellemző a vegetatív idegrendszeri labilitás és fáradékonyság, sérülékenység, és az identitáskrízis. Fontos, hogy kinek akar megfelelni, kihez viszonyítják, ki minősíti, hol a helye a csapatban, ez mind kihat a jövőbeli önértékelésére.

A biológiai és naptári életkor persze nem mindig mozog együtt, de ekkora lépcsőfokokat ugrani ennek tudatában is veszélyes. Kajak-kenuban nem is engedik egy korosztálynál feljebb nevezni a versenyzőket, de csapatsportágakban sem gyakori. Elég ha csak arra gondolunk, hogy miket hall az öltözőben egy 13 éves kiskamasz a húszesztendôs, szinte felnőtt fiúk között.    

További cikkek

Gyász

Most közölték: feladta a harcot a Fradi-legenda

Úszás

Megtörtént Hosszú Katinka nagy bejelentése

Ez is érdekelhet

szon.hu

Mint a Baywatchban: Lassítva futós, ugráló melles videó készült a bikinis Pap Dorciról

888.hu

Az önimádat büszke heverőjén fekve a Kapitány lebeosztozta Orbán Viktort

life.hu

Kisbabát vár Nádai Anikó

mandiner.hu

Vitézy Dávid helyretette Karácsonyt villamosügyben

boon.hu

Magyar zenész háza égett le hajnalban Budapesten

nemzetisport.hu

Olasz Kupa: a sírból jött vissza az Inter, ott van a nyolc között

vg.hu

Megbokrosodott hirtelen a forint, de nincs egyedül

ripost.hu

"Elég volt ebből..." - az asztalra csapott Lékai-Kiss Ramóna férje a kézisek miatt

vg.hu

Milliókat nyerhetnek a kisvállalkozások a ma nyíló pályázaton

origo.hu

Hózáporokkal és viharos széllel jön a hidegfront