A 85 éves brit-kanadai mérnök Torontóban döntötte meg a korosztályos világcsúcsot a maratoni távon, 3 óra 56 perc alatt teljesítette a 42 kilométert. Ed még Angliában kezdett futni, de a túlzott versenyszellem és egy Achilles-ín-sérülés véget vetett pályafutásának. Már Kanadában kezdte újra, negyvenen felül, a legkisebb fia ösztönzésére. Döbbenetes idővel mutatkozott be első maratoni versenyén: 2:31:23-at futott 48 évesen...
– Nem tudományoskodom túl a dolgokat – mondta a kanadai Runners Worldnek –, mindennap három órát futok a helyi temetőben, nem résztávozom, intervallozom, csak megyek a magam tempójában. Egyedül akkor állok meg, amikor vizet iszom. Amúgy sem a technikai felszerelések, sem a cipő esetében nem vagyok korszerű, húsz éve ugyanabban a cipőben futok. Ednek a hetvenes évei elején veszélybe került a karrierje, a térde makacsul fájni kezdett. Az orvosok eltiltották a futástól, de olyan hevesen élt benne a szenvedély, hogy egy-két lazább év után újra komolyan nekifogott az edzéseknek, ezt követően futotta egyik legkáprázatosabb világcsúcsát: 73 esztendősen 2:54:48-as maratont teljesített, azóta sem futott senki három órán belül hetvenen felül.
Félmaratonon is döbbenetes eredményei vannak: még 82 évesen is 1:38:11-et tudott, de ezerötszáz és tízezer méter közötti távokon is tucatnyi korosztályos világrekordot tart. A fantasztikus eredményei láttán az egyik amerikai lap statisztikusa kiszámolta, hogy ha Ed a húszas éveiben járna, egészen közel állna a jelenlegi maratoni világrekordhoz (2:02:57, Dennis Kimetto), ha nem tartaná...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.