Berecz az olimpia farvizén sporttörténelmet készül írni: a vitorlázó a harmadik helyről várja a hátralévő futamokat, márpedig ilyen magasságban még egy honfitársunk sem járt a finn dingi hajóosztályban. Sőt a tíz között is mindössze hét vitorlázónk zárt (a Detre-fivérek 1980-as bronzérme repülő hollandiban mindmáig az egyetlen dobogós helyezésünk). Erre Bereczet úgy is éremesélyesnek kiáltják ki, hogy az egyik futamgyőzelmétől megfosztották.
– Nem vagyok bosszús. Életem legjobb formájában vitorlázom – mondta akkor. – Ez az eddigi legjobb napom – ezt meg azt követően nyilatkozta, hogy összetettben feljött a harmadik helyre, holott közben belekortyolt a vízbe, amitől elég rosszul lett. Még négy verseny van hátra, aztán jön az érmefutam a legjobb tíz számára, és ha így folytatja, nincs szélcsend vagy óriáshullám, ami meggátolhatná, hogy bejusson oda. Berecz harmincéves, havonta három hetet egy valenciai vitorlás akadémián készül, és a mostani sikerei mellett arra a legbüszkébb, hogy hamarosan megszületik második gyermeke. Amúgy a kettes szám végig követi, és egy ezüsttel roppant boldog volna.
Ruják István szerint az olimpia összes versenyszáma közül a vitorlázás a legösszetettebb:
Technikai ismereteket, tökéletes fizikai felkészültséget és taktikai érzéket igényel. Berecz mára mindennek birtokában van. A finn dingi a nehézsúly a vitorlázásban, egy-egy futam során több ezer kalóriát égetnek el. Versenyzőt 190 centi és 85 kiló alatt nem találni.
– Az Eb-n is második lett, és második magyarként szerzett kvótát Rióra. Amikor az Eb-ről hazaérkezett, a családja hatalmas bulit csapott számára. Apukája és bátyja, Botond – mindketten szintén vitorláztak – kivetítővel, vagy száz vendéggel várta Válon, felvonultak a helyi tűzoltók, emlékezetes nap volt – meséli Ruják István korábbi vitorlázó olimpikon. – Zsombor az első hatba akar végezni, és ha ez meglesz neki, akkor alighanem az egész település még nagyobb ünneplésben tör majd ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.