Sport

Tanács focistáinknak: igyatok egy sört!

K. B.

Létrehozva: 2016.05.12.

Forrás: MLSZ

Az Európa-bajnokságra készülő magyar fociválogatott az ausztriai Alpokban, ezer méter felett edzőtáborozik. Bernd Storck szövetségi kapitány szerdán a magaslati levegőn tartott intenzív erőnléti edzést az egyelőre még szűk keretnek.

Nem árt azonban óvatosan terhelni a magyar futballistákat, hiszen köztudott, hogy a legutóbb világeseményen szereplő nemzeti csapatunk 1986-os mexikói vb-kudarcát éppen az elhibázott felkészüléssel magyarázták. A legendás focisták – tanulva a harminc évvel ezelőtti eseményekből – jó tanácsokkal látták el a jelenlegi válogatott tagjait:

Disztl László

Disztl László

Mexikóban az bizonyosodott be, hogy ugyan mi is megpróbáltuk, nem sikerült fizikálisan megfelelő állapotba kerülnünk. Erre figyeljetek, frissek legyetek, ne terheljétek túl magatokat. Illetve minél több időt töltsetek együtt a pályán kívül is, szervezzetek közös programokat, amik erősítik a csapategységet!

Esterházy Márton

Esterházy Márton
A mi időnkhöz képest sokat változott a sporttudomány. Profi kezekben vagytok, ezen a szinten a felkészülésben aligha követhettek el hibát. A tanácsom csupán annyi, hogy néha – akár még a meccs előtti napon is – igyatok meg egy-egy sört vagy egy kis vörösbort! Ez jó pszichésen és vitamin szempontjából is.
Garaba Imre

Garaba Imre

Azt tanácsolom nektek, hogy ugyanúgy étkezzetek, lazítsatok és készüljetek, mint eddig a szezon során bármikor, a megszokott hétköznapjaitokból ne nagyon zökkenjetek ki! Mintha egy hétvégi bajnokira készülnétek. Ez is csak pár meccs lesz a sokból. Ha így tesztek, nem lesz probléma.

Kiprich József

Kiprich József
Nem lehet végig csak a focira koncentrálni, lazítsatok kicsit, biliárdozzatok, teniszezzetek, mindenki, amit szeret, a lényeg, hogy ezzel is erősítsétek a csapatmorált! Fizikálisan biztos rendben vagytok, butaság lenne most egy alapozást csinálni. Persze azért ne felejtsétek el kielemezni a csoportellenfelek kulcsjátékosait!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191127_auto_resized.jpg
origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714956910
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191001_auto_resized.png
metropol.hu

Ennél édesebbet ma nem látsz, Hosszú Katinka újra megmutatta a kislányát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192055_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer show - Schmidt Mária: Magyar Péter az anyák napját is a saját törtetése érdekében használja fel + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714956910
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192108_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el