Apja és neje tette naggyá a focistát

Apja és neje tette naggyá a focistát

futball
PUBLIKÁLÁS: 2016. május 01. 09:15
Riyad Mahrez lett az Év focistája Angliában. A 25 éves algériai játékos az első afrikai, aki ezt a címet elnyerte. Sikereit magán kívül apjának és feleségének köszönheti.
tr

Kétségkívül a Leicester City az év meglepetéscsapata a világ futballjában, nagyon úgy tűnik, hogy az együttes – szinte a semmiből – megnyeri a világ legértékesebb labdarúgó-bajnokságát a milliárdokból összerakott sztárcsapatok előtt.

A klub emblematikus figurája eddig Jamie Vardy volt, aki csak úgy ontja a gólokat, pedig nemrég még egy teljesen ismeretlen focista volt, aki főállásban egy gyárban dolgozott. Nos, hozzá hasonlóan érdekes Riyad Mahrez karrierje is. A 25 éves algériai focista Párizs külvárosában született, a helyi Sarcelles-ben kezdett futballozni, de mindössze 15 esztendős volt, amikor szívinfarktusban meghalt az apja, Ahmed, aki egyben a mentora is volt. Riyad nemcsak a támaszát veszítette el, de a család helyzete is megingott, édesanyja egyedül maradt vele és nővéreivel.

– A legnehezebb időkben is tudtam, hogy egyszer majd profi focista leszek – mondta. – Egyrészt nagyon megtörtem, másrészt még sokkal nagyobb lett bennem az elszántság.

A kiscsapatból a Quimperhez, majd egy évre rá a Le Havre-hoz szerződött, noha a PSG és Marseille is le akarta igazolni. A Leicesterhez úgy került, hogy a klub megfigyelője, Steve Walsh csapattársát, Ryan Mendest ment megnézni, de Mahrezre lett figyelmes. Az algériai fiú ekkor 23 éves volt, még soha nem hallott az angol csapatról, de igent mondott a megkeresésre. 

A többit ismerjük: ő egyre jobb formában játszik, csapata, amely nemrég jutott fel az első ligában, masszívan bajnokesélyes. Mahrez magánélete is rendezett, felesége a 24 éves modell, egykori üzletasszony, Rita Johal mindent férje sikereinek rendel alá: megtanította angolul, otthagyta az üzleti világot, gyermeket szült neki, süt-főz, nem csoda, hogy Mahrez a „másik felem”-ként emlegeti szerelmét, akit titkos esküvőn vett feleségül.    

Kislányát nem mutogatja

Mahrez értéke rövid idő alatt majdnem a tízszeresére ugrott, most 30 millió font körül van az ára, Európa 50 legértékesebb focistája között tartják számon. A Facebookon algériai és angol követői is vannak, az ő számuk is ugrásszerűen megemelkedett az utóbbi időben. A fodrászat, ahova Sarcelles-ben járt, a rajongók zarándokhelye lett, még Belgiumból is járnak oda olyan frizurát készíttetni, mint amilyen neki van. Hat hónapos kislányát, Inayát azonban óvja a nyilvánosságtól, róla nem szívesen közöl képet a közösségi oldalakon.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.