Vajda Attilával kitolt a banán a Spar maratonon

Vajda Attila
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 12. 11:15
Fantasztikus létszámcsúcsot hozott a 30. SPAR Budapest Maraton Fesztivál, idén már 27 860 nevezés érkezett, szemben a tavalyi 23 450-nel.
(dobor)

A mezőnyben három olimpiai bajnok is feltűnt, köztük a kenus Vajda Attila, aki nemcsak a jótékonysági váltó résztávját vállalta, de nekivágott a 42 195 méternek is. Célba azonban végül nem ért.

Mit szeret a futásban?

Nem szeretem, de nagyon hasznosnak tartom és tény, hogy hamarabb megyek el futni, mint úszni. Az edzésnél is nélkülözhetetlen, mert lábstabilizáló szerepe van – mondta Vajda.

Lehet, hogy sok volt az egy hét alatt vállalt félmaraton és maraton?

A mórahalmi félmaratonon sajnos a cipő törte a lábam, hólyag lett rajta, nem volt egyszerű ezzel a „harci sérüléssel” célba érni, de akkor sikerült. Az edzőim aggódtak, hogy túlterhelem magam. Megbeszéltük, ha valami a riói felkészülésemet hátráltató esemény történik, akkor nem kockáztatok és inkább leállok a futással. 

Mikor jött el ez a pont?

A harmincadik kilométerig jó erőben haladtam, de ott elfogytak az energiaszeleteim és emiatt banánt vettem magamhoz. Talán ezt nem kellett volna, a gyomrom nem bírta a terhelést. A második „ásításom” után úgy döntöttem, hallgatok az edzőimre, mert annál nincs fontosabb, hogy az olimpiára sikeresen kezdjem el a felkészülést. Az aszfalt nem tudott megenni, de a banán betett. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.