Nem engednek be nézőt október 8-án a magyar–feröeri labdarúgó Eb-selejtezőn a Groupama Arenába, és szintén rendezési visszásságok okán a román–finn derbit is zárt kapuk mögött játsszák. A Feröer elleni drasztikus büntetésre az adott okot, hogy a Football Against Racism in Europe (FARE) szervezet emberei a szeptember 4-én játszott magyar–román 0-0-s selejtezőn rasszista skandálást rögzítettek magnóra és videóra.
A FARE az UEFA, a FIFA és az Európai Bizottság által elismert, támogatott szervezet, önkéntes, mindig anonim – ez esetben magyar – spiclik jelentéseit veszi alapul döntéseinél. Olyan magyarok dobták fel az MLSZ-t, akik igazoltan, szurkolói kártyájukkal vásároltak jegyet, bekapcsolták a hangrögzítőjüket, és vártak.
A FARE-központba és Nyonba, az UEFA-székhelyre postázott három felvételen jól hallható a „Cigányok, cigányok!” – gyanítjuk: a románoknak szólt – skandálás. Ennyi elég volt az UEFA-nak, amelynek két hivatalos ellenőre egyetlen szót sem szentelt jelentésében e rigmusoknak. Köztudott, az MLSZ fellebbez, de esélye nulla.
Egy, a nevét a válaszához nem adó MLSZ-alkalmazott úgy véli: az ismeretlen FARE-besúgók politikai okból cselekedtek, tudniillik Magyarországon sokak szemét szúrja Csányi Sándor elnök személye. Erre nem is gondoltunk… (Jegyzetünk itt.)
Az UEFA-büntetés (70 ezer euró = 21,7 millió forint) mellett az MLSZ-nek ki kell fizetnie a Groupama Aréna bérleti, továbbá a rendőrség és a rendezők kivonulási, illetve közreműködői díját, s persze egyetlen fillér jegybevétele sem lesz – ez így együtt becsléseink szerint 35 milliós tétel.
A FARE 1999 februárjában Bécsben létrejött, londoni székhelyű, magát hálózatnak deklaráló szervezet, amely a futballsportból igyekszik kiiktatni a bőrszín szerinti megkülönböztetést. Képviselőit Eb-re és vb-re hívják meg. Vezérigazgatója az ázsiai gyökerekkel bíró Piara Powar. Hogy hány tagú, és spiclijeit mennyi pénz illeti meg, azt nem tudtuk kideríteni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.