Csábi József: nem számolok Del Pieróval

Alessandro Del Piero
PUBLIKÁLÁS: 2015. január 06. 08:15
Már hétfőn megkezdte a felkészülést a tavaszra a Honvéd focicsapata. Az egész télen itthon tréningező, kiesés elől menekülő klub edzője nem számít Alessandro Del Piero leigazolására.
Bors

„Élvezzétek, amit csináltok! Jó idő van, labda is van!” – harsogta az NB I-es focicsapatok közül a téli felkészülést a Haladással egyetemben elsőként megkezdő Honvéd edzője, Csábi József a hétfői edzésen. A szakember a jó idő alatt az olykor előbukkanó napsugarakat és a csapadékmentes körülményeket érthette, mert a foglalkozást fagypont körüli hidegben, csípős szélben végezték futballistái.

Ennél kellemesebb folytatásra sem igen számíthatnak a Csábi-legények, hi­szen a Honvéd azon kevés klubok egyike, amelyek végig itthon, hóban, sárban, fagyban, sokszor műfüvön készülnek a kínkeserves tavaszi folytatásra. A szenvedés garantált, hiszen a csapat mindössze két pontra van a kiesőhelyektől, és a játékosállományában egyelőre jelentős erősítést sem lehetett felfedezni. Azaz az ünnepi uborkaszezonban bedobott lehetséges olasz sztárigazolások közül sem Alessandro Del Piero, sem Fabrizio Miccoli nem tűnt fel a tréningen.

– Nem úgy készülök, hogy bármelyikük is a Honvédban folytatja a pályafutását, holott egy kiváló befejező csatárra nagyon nagy szükségünk lenne – mondta el Csábi. – Fiatal csapatomban ettől függetlenül van perspektíva, és ha még végig itthon, a megszokott környezetben is kell készülünk, muszáj kiharcolnunk a bennmaradást. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.