Ha Mészöly Kálmán, akkor bundagyanú, káromkodás, politikai hovatartozás – mindegyikről beszél az Ulpiusnál megjelent könyvében.
December 1-jén a Ferencvárossal játszottunk a Népstadionban. Mi épp az újpesti nagy zakó miatt elvesztettük az esélyünket a bajnoki címre, úgyhogy nem volt túl vidám a hangulat. A fradistáknak létfontosságú volt nyerni azon a találkozón. Tulajdonképpen a bajnoki cím dőlt el akkor. Megint a Római-parton készültünk, amikor egyszer csak megjelent Novák Dezső, no meg Dalnoki Jenő, aki akkor a Fradi fakó edzője volt: Kálmán, nekünk sokat érne ez a győzelem, szükségünk van erre a két pontra, s ezért hajlandóak vagyunk anyagi áldozatra is…36 ezer forintról volt szó.
Percekig hallgattam. Aztán azt válaszoltam nekik: Ezt meg kell beszélnem a többiekkel. (…) A fiúk először csak néztek maguk elé, aztán szép sorban érvelni kezdtek, hogy a Dózsa jól kibaszott velünk, hogy a mi bajnoki címünkbe került a lilák fondorlatos árulása, és hasonlók. Belementünk. Életemben először és utoljára játszottam ilyen meccset, amikor nem a győzelemért hajtottunk. Mindent megbeszéltünk, csupán az akkor még fiatal, Óbudáról igazolt Müller Sándornak nem szóltunk, aki egy váratlan pillanatban gólt lőtt. (…) Müller persze nem értette hogy mi az isten bajunk van, amikor ő örömmámorban úszott. A szünetben elmagyaráztam neki, hogy nyugi, és akkor már kezdte kapiskálni, miről is van szó. A Fradi támadott, egyenlített, majd nagyjából negyedórával a vége előtt Varga, a kapusunk lyukat rúgott, Branikovics pedig az üres kapuba helyezte a labdát. Kikaptunk 2-1-re, a Fradi a hátralévő két meccset is behúzta, és bajnok lett, miközben a második helyezett Újpest 102 gólt rúgott!
(Folytatjuk)
