A Manchester United–Chelsea meccs előtt még egymást ölelgette José Mourinho és Luis van Gaal. A két mene-dzser a Barcelonában dolgozott együtt a kilencvenes évek végén, és a holland szerint egykori portugál tanítványa a világ egyik legjobb mestere lett, aki túl is szárnyalta az ő eredményeit. Így igaz, mert Mourinho – eddig – húsz trófeát nyert a Portóval, az Interrel, a Real Madriddal és a Chelsea-vel, míg hajdani mentora eggyel kevesebbet az Ajax, a Barcelona, az AZ Alkmaar és a Bayern München vezetőjeként.
Az Old Traffordon játszott találkozó után azonban már jóval hűvösebb volt a hangulat. A Chelsea már-már a zsebében érezhette a három pontot, amikor a 94. percben kiállították Branislav Ivanovicot. A szabadrúgást még hárította a londoniak kapusa, de a kipattanót Robin van Persie a hálóba lőtte, s ezzel egyenlített.
– Összevissza fújkált a játékvezető – füstölgött a mérkőzés után a Chelsea portugál trénere, aki a találkozó közben több ítélet után a szájába öntött vizet prüszkölte Phil Dowd bíró felé. – Bezzeg az első félidőben csendben maradt, amikor Chris Smalling fellökte Ivanovicot. Rengeteg szabálytalanságot elnézett, még az orrom előtti bedobásokat sem tudta helyesen megítélni. Ilyen nehézségek ellenére is remekül küzdöttek a játékosaim, és akár több góllal is nyerhetünk volna.
A portugál vezetőedzőt csak az vigasztalhatja, hogy a Chelsea 23 pontjával még mindig a tabella élén áll a Southampton (19) és a Manchester City (17) előtt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.