Hosszú vándorlás után végre hazatért a Loki

futball
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 29. 09:15
Sok-sok év vándorlás után végre hazai környezetben vívhatja a nemzetközi kupameccseit a DVSC. Kondás Elemér edző szerint a mesés, új aréna extra motivációt jelent a labdarúgóinak.
s

Vége a kínos korszaknak, a debreceni futballistáknak már nem kell vendégeskedniük a hazai nemzetközi kupameccseken. Kész országjárást jelentett, amikor az elmúlt esztendőkben a Loki belevágott a kupakalandba, az Oláh Gábor utcai stadion ugyanis finoman szólva is hagyott kívánnivalót maga után, az európai szövetség illetékesei – egy bizonyos szint, azaz kör felett – nem engedélyezték a meccsrendezést a régi létesítményben.

Így esett meg, hogy a Debrecen otthon is idegenben focizott, a BL- és az Európa Liga-selejtezőkben rendszeres vendég volt Újpesten, Nyíregyházán és a Puskás-stadionban.

– Óriási motiváció számunkra, hogy ezúttal már valamennyi találkozónkat a Nagyerdei Stadionban vívhatjuk. Akkor sem kell vendégeskednünk, ha bejutunk valamelyik sorozat főtáblájára – jelentette ki Kondás Elemér.

A Loki edzőjét egyébiránt nem téveszti meg, hogy a ma esti rivális, a fehérorosz BATE két döntetlennel lépett túl albán ellenfelén a BL-selejtező második fordulójában, a Boriszovot erős, jól kontrázó együttesnek tartja.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.