Angol források szerint a világbajnokságok rendezése és ezzel együtt a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) csúcsszerepe is veszélybe kerülhet, miután július végén lejár az Európai Klubok Szövetségével (ECA) 2008-ban kötött egyetértési nyilatkozat, és új megállapodásnak még a körvonalai sem látszódnak.
A paktum lényege, hogy a játékosok a klubjaik alkalmazottai, és csak megfelelő kompenzáció ellenében vesznek részt FIFA-rendezvényen. Természetesen a problémát ezúttal is a pénz okozza, mert az ECA kevesli a FIFA kompenzációját, ami a mostani vb esetében „mindössze” 41 millió fontra, vagyis 16 milliárd forintra rúg, miközben az európai fociszövetség a 2016-os Eb-n 120 millió fontot, azaz közel 47 milliárd forintot oszt szét a klubok között.
Az ECA vezetőinek nem tetszik, hogy miközben a FIFA bankszámláján 727 millió font pihen, a szövetség nem nyúl mélyebben a zsebébe, ráadásul semmilyen sarokszámai nincsenek a következő tornákra. Elképzelhető, hogy a 2018-as oroszországi világbajnokságig találnak valamilyen átmeneti megoldást, de hosszú távon biztosan problémát jelent, hogy a FIFA a rengeteg tagszövetsége miatt nem tud a kluboknak sokkal nagyobb pénzeket kifizetni.
Ez azzal járhat, hogy a nagy európai klubok – amelyek a brazíliai tornán szereplő játékosok 75 százalékát biztosítják – a kontinensen kívüli vb-selejtezőkre, felkészülési meccsekre nem fogják elengedni a futballistáikat. Még belegondolni is rossz egy Lionel Messi, Thomas Müller, Cristiano Ronaldo és a többi szupersztár nélküli világbajnokságba...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.