Újra a karját törte Iliász Nikolász

kartörés
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 10. 12:15
Törékeny ember Iliász Nikolász. A válogatott kardvívó két éve szánkó-, most pedig síbalesetet szenvedett. Mindkétszer a karját törte. Legalább egy hónapos pihenő vár rá, két vk-versenyen nem indulhat.
J. K.

Ezután jó darabig hanyagolja a téli sportokat Iliász Nikolász. A 24 éves válogatott kardvívó néhány éve még rendszeresen síelt a környező országokban, hazai pályán azonban a szánkót részesítette előnyben. Vesztére, mert két évvel ezelőtt egy bukás nyomán hosszadalmas műtéttel és több csavarral kellett a jobb vállát helyrehozni. Néhány napja, hogy felelevenítse a régi szép időket, Auszt­riába ugrott ki síelni.

– A hosszúra tervezett hétvége első napján nagyot buktam – mondta kissé letörten a Nikolász, akire legkevesebb egy hónapos kihagyás vár. – Elég hepehupás volt a pálya, ráadásul régen volt léc a lábamon, mindegy, hogy miért, de szerencsétlenül estem – a jobb karomra.

Balszerencséjére az osztrák kórházban nem sokat tudtak segíteni, nem akartak a korábbi fémcsavarokhoz nyúlni, így inkább telefonos segítséget kért otthonról. Édesapja rögtön kocsiba ült, de így is elég sokat kellett várnia a fuvarra. Pesten persze azonnal megműtötték, összedrótozták a sérült végtagot. 

– Szerencse a szerencsétlenségben, hogy balkezes vagyok, így viszonylag olcsón megúsztam. Igaz, a hét végi budapesti, majd a moszkvai világkupa-versenyen sem tudok pástra lépni. A héten már lemegyek a vívóterembe, nehogy teljesen berozsdásodjak a lábadozás során.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.