Összehoztuk Pintérnek a nyerő ötöst

futball
PUBLIKÁLÁS: 2014. február 23. 08:15
A házigazda franciák mellett soha ennyi UEFA-tagállam (53) nem nevezett labdarúgó Eb-re, mint idén. A 2016-os kontinensbajnokságon először vehet részt 24 csapat.
Sz. S.

Mielőtt Michel Platinit megválasztották az UEFA elnökének, megígérte a kis országoknak: mindent elkövet azért, hogy jobban hallathassák a hangjukat a nemzetközi porondon. Adott szavát állta, huszonnégy­re emelték az Eb-döntős válogatottak számát, így a 2016. június 10. és július 10. közötti tornán – enyhe túlzással – minden második nevező csapat ott lehet.

A ma délben két egykori sztár – a holland Ruud Gullit és a francia Bixente Lizarazu – által Nizzában elvégzendő sorsoláson nyolc hatos és egy ötös csoportot hoznak létre. A franciaországi 24-es döntő indulói lesznek:

1 Franciaország (rendező)
9 csoportelső
9 csoportmásodik
1 legjobb csoportharmadik
4 további csoportharmadik a rájátszás után

Pontegyenlőség esetén a végső sorrendről ez dönt:

1. egymás elleni eredmény összevetése
2. összesített gólkülönbség
3. több rúgott gól
4. több idegenben szerzett találat
5. a jobb UEFA-koefficiens.

Ideális sorsolás nem létezik, de mi összehoztunk egyet. Ebből az öttagú csoportból fináléba kerülhetnénk: Görögország, MAGYARORSZÁG, Norvégia, Wales, Észak-Írország. Pintér Attila szövetségi kapitány egyébként nem lesz ott a sorsoláson, a szombati Haladás–Fradi Ligakupa-meccs miatt nem utazott Nizzába. 

Spanyol itt, spanyol ott

Két, általunk felkért futballkedvelő is sorsolt. Érdekes, Tápai Szabina, a Vác kézilabdázója, illetve Székhelyi József színművész is a 2012-es címvédő spanyolokat választotta egyik riválisunknak. Utóbbitól azt vártuk, egy könnyű csoportot állítson össze, Tápait arra kértük, egy nehéz csoportot válasszon ki.

Íme, a Tápai-hatos, amelytől az ég óvjon bennünket: Spanyolország, Magyarország, Románia, Bulgária, Izland, Luxemburg.

– A románok lehúzták előttünk a sorompót a vb-döntő felé, ezért belőlük nem kérek – indokolt Szabina.

– Én azért kérem a spanyolokat, mert csodás lenne őket élőben látni – mondta Székhelyi, akinek könnyű hatosa: Spanyolország, Magyarország, Ausztria, Skócia, Ciprus, Gibraltár.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.