Igaza van Véber Györgynek, a Mezőkövesd edzőjének, ebben a mezőnyben bárki bárkit megverhet, ha kijön a lépés. Sokáig úgy tűnt, hogy a kiesőzónában tanyázó vendégeknek kijött, bár mások szerint inkább a zöld-fehéreknek nem jött össze semmi, mert úgy futballoztak, mint egy tét nélküli amatőr összecsapás résztvevői – a legénybúcsú másnapján.
Amit ki lehetett hagyni – még azt is, amit nem – azt ki is hagyták.
Szóval hiába fogadkoztak a ferencvárosiak, hogy oroszlánként fognak harcolni a szívinfarktusa után bélvérzése miatt újabb életmentő műtéten átesett trinidadi Akeem Adamsért is, csak erre futotta erejükből.
Meg például arra, hogy a Holman Dávid lerántásáért jogosan megítélt büntetőt Józsa György gyámoltalanul a kapus kezébe lője. Ráadásul az első félidő végén a Fradi szurkolók nem hittek a szemüknek, amikor egy jobb oldali szabadrúgás után Szalai Vilmos a ferencvárosi védőket megelőzve a bal felső sarokba fejelt, 0-1.
Lehet, hogy a sakk és a dominó Véberék sikerének a kulcsa? A mezőkövesdi tréner ugyanis ezt a két segédeszközt is igénybe vette az FTC elleni felkészülés során. Mindenesetre sakkal, vagy anélkül, de elérte azt, hogy a hazaiak vért izzadva csikarták ki az 1-1-et. Ilyen pocsék helyzetkihasználás után még ez is szép eredmény...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.