Még orvosi körökben sem egyértelmű, milyen kapcsolat létezik a mandulaműtét és az izomnövelés közt. Két, általunk megkérdezett szakember is bevallotta, fogalma sincs az összefüggésről, ezért felkerestünk egy sportorvost.
– Jól döntöttek Barcelonában, a mandula eltávolítása bevett szokás, és nem is futball-, hanem sportspecifikus – magyarázta dr. Kator Miklós kondicionáló sportszakorvos. – A kicsit is gócos, gyulladt mandula, mint folyamatosan terhelés alatt lévő immunszerv, egyfajta féket jelent, az eltávolításával hatékonyabban edzhet a versenyző, ami által növekedhet az izomzata. A kivett mandula nem is annyira az edzésmunkában, inkább a regenerálódásban segít.
Ismert, az ügyeletes brazil futballzseninek már régóta problémái voltak a mandulájával, így a Konföderációs Kupa előtt kijelentette, hogy kiveteti.
A műtétre Rio de Janeiróban került sor, a Barca egyik orvosának felügyeletével. Kator szerint egyébként a 175 centis, 64 kilós Neymar izomtömegét csak óvatosan szabad növelni, hiszen ha rövid idő alatt túl sok pluszkilót pakolnak rá, az könnyen mozgáskoordinációs problémákat okozhat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.