Kiss helyretette a dolgokat Csehvel

párbeszéd
PUBLIKÁLÁS: 2013. április 10. 19:15
Első pillantásra mérgesnek tűnt Kiss László, az úszók szövetségi kapitánya, ám amikor megbeszélte a dolgokat Cseh Lászlóval, már minden rendben.
Sz. S.

Már nem csak Gyurta Dániellel kell számolni, de öccse, Gergely is mutogatja oroszlánkörmeit. A kisebbik Gyurta a Budapest-bajnokságon a 400 m vegyes Európa-csúcstartóját, Cseh Lacit jelentős fölénnyel verte.

Az ifi Eb-második 4:19.30 perccel szerzett aranyérmet, Csehnek 4:21-en kívüli eredménnyel ezüst jutott. Kiss kapitány a célbaérés után gondterheltnek tűnt, merthogy szerinte a 4:21 nem Lacira jellemző, aztán az eredményhirdetést követően tíz percnyi helyzetértékelést folytatott az úszóval a lelátón. Elárulta a Borsnak, szó sincs összeveszésről.

– A válogatottak többsége külföldi edzőtáborozás után versengett, míg Cseh Lacival már a tavalyi olimpia után megbeszéltem, nem utazik azok egyikére sem, elvégre 28 éves lesz - mondta Kiss László. - Az ifjabbik Gyurtától elszenvedett veresége után el kellett mondanom neki azt, hogy a hazai, a világbajnokságot megelőző edzőtáborozásokon mindenképpen számítok rá.

Az idei vb-t Barcelona látja vendégül július 19. és augusztus 4. között, s a szakvezető azon természetesen számít Csehre. – Semmiféle gond nincs közöttünk. Már csak azért sem, mert Laci rengeteget tett a magyar úszásért, másrészt érzelmi kapocs fűz hozzá, hiszen egykor az edzője voltam. Veresége meglepő, de túlteszi magát rajta. Ráadásul a 400 vegyes előtt más számokban is indult.

Mi úgy láttuk, a klasszis sportolón kis súlyfelesleg van, erre a szakember azt válaszolta, a két kiló plusz a felkészülés e szakaszában nem tragédia, azt Cseh leadja magáról.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.