Itthon nem kellett az olimpikon tudása

olimpikon
PUBLIKÁLÁS: 2013. március 20. 10:15
Tóth Krisztina ötszörös olimpikon pingpongozó befejezi pályafutását és sportvezető lesz. A 39 éves versenyzőt a hazai szövetség nem hívta, a bajor viszont tárt karokkal fogadja.

Tóth Krisztina öt olimpián vett részt, nyert hét Európa-bajnoki címet, összesen 26 Európa-bajnoki érem tulajdonosa. Amikor decemberben híre ment, hogy megszűnik német csapata, a Kroppach, csupán egy magyar együttes jelentkezett nála, a hazai pingpongvezetés nem gondolt arra, hogy az évek óta kint légióskodó, több nyelven beszélő kiválóságra itthon is szükség lenne.

– Egy magyar csapat látott bennem fantáziát, a szövetség meg sem keresett, a belharc leköti minden idejüket, erejüket – mondta Tóth Krisztina. – Éppen a kroppachi hír előtt pár nappal olvastam az interneten a bajor pingpongszövetség felhívását, éppen összejátszott a sors. Itt volt az ideje befejezni és készülni az aktív sport utáni életre. Ezért beadtam a pályázatomat, és bármilyen meglepő, idegenként én nyertem.

Tóth Kriszti tehát április elsejétől az 1600 klubot és 60 ezer játékost tömörítő bajor szövetség szakmai referense lesz, a felvétel kritériuma – a természetes nyelvtudáson kívül – a szakedzői képesítés és az élsportban való jártasság volt.

Feladata az edzőközpontok látogatása, a tehetségek kiválasztása, konferenciák szervezése lesz, ő tartja majd a kapcsolatot a helyi, országos szövetséggel és olimpiai bizottsággal.

– Várom az új feladatot, amitől félek, az a papírmunka – folytatta Kriszta. – A német sport szervezett, a marketing sokkal jobb, mint nálunk, okosabb a munkamegosztás. De van, ami otthon jobb, itt a játékosok kilencven százaléka hobbiból pingpongozik, élsport alig létezik.

A vezetői státusz persze még nem jelenti azt, hogy teljesen felhagy a sporttal, alacsonyabb osztályú csapatban még játszana, ha talál ilyet. A múlton pedig nem kesereg, talán egy valami bántja: hogy itthon nem rendeztek nagy versenyt a karrierje során, nem tudott hazai közönség előtt Eb-t nyerni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.