Csak szédelgett szombaton késő este Granadában a Real, aminek az idénybeli ötödik bajnoki vereség, egyben a negyedik andalúziai zakó lett a vége.
A találkozó érdekessége, hogy a kiesés elől menekülő, a múlt héten edzőt váltó házigazda kapura lövés nélkül, Cristiano Ronaldo pályafutásának első öngóljával – a nagy rivális Lionel Messi még sohasem talált a saját kapujába – győzte le a fővárosiakat.
A fáradtsággal és motiváltsági problémákkal is küzdő Real az újabb szégyenteljes vereséggel nemcsak saját imázsát rombolta tovább, de esélyt hagyott, hogy riválisai (Atlético Madrid, Barcelona) növeljék az előnyüket vele szemben.
– Annyira rosszul, mint az első félidőben, még sosem játszott a Real, amióta itt dolgozom – bosszankodott José Mourinho, a fővárosiak mestere. – Habár a szünet után valamelyest feljavultunk, a Granada szívvel-lélekkel küzdött, és megérdemelten nyert. A győzelem magától értetődik a Realnál, de a vereségért mindig az edző a hibás. A Barca elleni hétközi kupameccs fizikálisan felőrölt minket, bár azt nem értem, hogy akik azon a meccsen nem játszottak, mitől voltak ennyire fásultak. Szintén talány, hogy a katalánok miért pihenhetnek már sokadszorra egy nappal többet a bajnokijuk előtt, mint mi...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.