Minden meccset emberhátrányban fejez be a Real Madrid

foci
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 13. 20:15
Mostani teljesítményével aligha fog sportszerűségi versenyt nyerni a Real Madrid: a spanyol futballcsapat mindhárom idei mérkőzésén piros lapot kapott egy-egy játékosa.
S. T. R.

Úgy fest, a madridi belviszályok, a gyakran José Mourinho edző generálta feszültség a pályán is érezteti a hatását. Legalábbis erre enged következtetni az a negatív sorozat, amely a királyiak nevéhez fűződik. A Real három találkozót játszott az idén, s ugyanennyi kiállítást kapott…

A sort Antonio Adán kapus nyitotta, aki a Sociedad elleni bajnoki meccs hatodik percében mehetett zuhanyozni – miután Mourinho az egész világgal azt akarta elhitetni, hogy a kispadról előszedett futballista jobb a világ-, és Európa-bajnok Iker Casillasnál.

Következett a Celta Vigo elleni kupavisszavágó, melyen egy másik spanyol csillag, Sergio Ramos ballaghatott le a 72. percben – a védő azon játékosok egyike, akiket kipécézett magának a portugál tréner.

Szombat este az Osasuna ellen a brazil Kakán volt a sor, aki, szegény, még húsz percet sem futballozhatott, hiszen a becserélését követően a 76. percben a második sárga lapját is begyűjtötte. Az aranylabdás Kakáról tudni kell, hogy az utóbbi hónapokban alig-alig kap lehetőséget Mourinhótól.

Szerdán a Valencia ellen lép pályára a Real. Tegyék meg tétjeiket, a lefújás pillanatában hány madridi lesz a pályán?!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.