904. oldal - Egészség



Víz, a koncentráció növelésére

Víz, a koncentráció növelésére

A kelet-londoni és a Westminsteri Egyetem tudósai 34 önkéntest kértek meg arra, hogy szellemi teszteket oldjanak meg azután, hogy előző éjjel nem isznak semmit. A reggel "szomjgyomorra" érkezőknek azután minden teszt előtt adtak egy gabonafélékből készült kekszet, vizet azonban csak a csapat egyik felének. A szomjazók 14 százalékkal nehézkesebben boldogultak a feladatokkal.
Zöld út a harmóniának

Zöld út a harmóniának

A zöld szín az általános tévhittel szemben nem az alapszínek egyike, mivel a meleg sárga és a hideg kékből tevődik össze, ami egyben többrétűségét is adja. Hatása egyszerre lehet frissítő és megnyugtató. A zöld szín általában üde, de semmiképp sem izgató. Átvitt jelentéssel is bír, a kereszténységben a remény és a megújulás szimbóluma, így érthető, hogy sok nemzet lobogóján feltűnik.Gyakran használják a színterápiában is, hiszen energiája megteremti az egyensúlyt és a harmóniát, fontos az idegrendszer és az általánosan jó egészségi állapot számára. Nem véletlen, hogy előszeretettel használják kórházakban, műtőkben, mivel jótékony hatással van a vérkeringésre, így a szervezet frissé válik tőle.
Szökik a levegő!

Szökik a levegő!

Jól jönnének a tippek huzat ellen? Amennyiben kezd elegünk lenni a huzatos lakásból, abból, hogy szükség szerint mindent körültekintően zárva tartunk, mégis hideg vagy éppen túl meleg van, akkor ablak szigeteléssel tudunk enyhíteni a problémán. Így nemcsak kellemesebb lesz a közérzetünk, hanem megspóroljuk a fűtést vagy a légkondícionáló működtetésének költségeit is.
Úgy élsz ahogyan szeretnél?

Úgy élsz ahogyan szeretnél?

Az Érthetően az egészségért Alapítvány önismereti képzések, kurzusok, tanfolyamok szervezésével segít megismerni és fejleszteni saját képességeinket.
Áfonyás pite recept

Áfonyás pite recept

Az áfonya rendkívül ízletes és egészséges gyümölcs, bár méretében ugyan kicsi, de hatalmas tápértékkel bír, és minden más gyümölcsnél vagy zöldségnél erősebb és hatékonyabb antioxidánsokat tartalmaz, így rengeteg betegség ellen véd.
Szépségszalon kislányoknak?

Szépségszalon kislányoknak?

Minden kislány szívesen próbálgatja édesanyja magassarkúját, esetlenül botladozva benne a nappaliban, vagy keni össze magát egy kis rúzzsal, hogy "olyan szép legyen”, mint anya.
Az okostelefonok és a tabletek megnehezítik a szülők dolgát

Az okostelefonok és a tabletek megnehezítik a szülők dolgát

Noha a digitális eszközökkel a szülők szórakoztathatják, a telefonon pedig mindig elérhetik gyerekeiket, az új alkalmazások és weboldalak minden eddiginél több döntéshozatal elé állítják a felnőttet - tudósított a LiveSciencetudományos-ismeretterjesztő portál a chicagói Northwestern Egyetem médiafejlesztési központjának kutatásáról.
Ne büntessük még jobban a hajléktalant!

Ne büntessük még jobban a hajléktalant!

Nyílt levélben kéri kilenc civil szervezet Pintér Sándor belügyminisztert, hogy vonja vissza a közterületen élés szabálysértéssé nyilvánítását lehetővé tevő törvényjavaslatát - tájékoztatta az aláírók egyike, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerdán az MTI-t.
Beszéljünk a tévéző gyerekről

Beszéljünk a tévéző gyerekről

A média gyermekekre és fiatalokra gyakorolt hatásáról rendez konferenciát mától Balatonalmádiban a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ), valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).
Mitől finom a szőnyeg?

Mitől finom a szőnyeg?

Általában a szőnyeg finomsága attól függ, hogy milyen erős a (függőleges) hosszanti felvetőszál, és, hogy milyen vastag gyapjúfonalat használnak.
Csütörtöktől újra Szemrevaló filmfesztivál Budapesten

Csütörtöktől újra Szemrevaló filmfesztivál Budapesten

A tizenhét játék- és négy dokumentumfilm közül többet alkotója is elkísér a Művész moziban és az Örökmozgó Filmmúzeumban tartandó vetítésekre.A Goethe Intézet, az Osztrák Kulturális Fórum és a Svájci Nagykövetség közös fesztiválja a német nyelvterület filmjeinek legjavát vonultatja fel. A könnyedebb, családi alkotásoktól a történelmi drámáig mindenféle műfaj előfordul a rendezvényen, több film a fiatalság életérzését tolmácsolja - közölték a szervezők.
Betiltott gyerekszépségversenyek

Betiltott gyerekszépségversenyek

Ha a törvénykiegészítést elfogadják, bárki, aki 16 éven aluli gyereket nevez versenyre két év börtönbüntetésre és 30 ezer eurós bírságra számíthat.
Koronát kapnak a tojások

Koronát kapnak a tojások

A tárca támogatja a tojástermelők koronás védjegyének használatát, amennyiben a termelők megegyeznek abban, hogy ezzel akarják a vásárlók számára jelölni a magyar tojást - mondta Poprády Géza, a Vidékfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének közgyűlésén kedden Budapesten.
Létezik válságálló gazdaság?

Létezik válságálló gazdaság?

A kelet-közép-európai országok, köztük Magyarország is megteremtette a válságálló gazdaság feltételeit az elmúlt időszakban - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára kedden Budapesten, a Nemzetközi Üzleti Fórum szünetében tartott sajtótájékoztatón.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.