A választ egy megépült és minősített passzívház gazdasági elemzésén keresztül keressük, piaci viszonyok és konkrét költségek, árak elemzése alapján. A szadai passzívház 2008-ban épült, 2009 januárjában költöztek be a tulajdonosok, így 2013 év vége felé már négy éves használói tapasztalatokkal rendelkezünk az épület üzemeltetését illetően.
Az ínycsiklandó kézműves élelmiszerek, design kiegészítők és vagány ruhák mellett gazdag programmal, gyönyörűen terített asztalokkal, interaktív előadásokkal is várják a látogatókat, s a belépők között egy kétszemélyes vacsora is kisorsolásra kerül a Michelin csillagos Costes étterembe. Az első ötszáz látogató pedig a Fűszerész, kifejezetten erre az alkalomra készült fűszerkeverékét kapja ajándékba.
AWorld Association of Sleep Medicine, azAlvásorvosok Világszövetségea magyarországi alváskultúra erősítése, kiterjesztése érdekében végzett munkáértDistinguished Activity Award elismerést, kiválósági díjat nyújtott át a magyar szakembernek.
Túl van az utolsó kezeléseken a rákbetegséggel küzdő Fülöp Márton, a 24-szeres válogatott labdarúgó a legnépszerűbb közösségi portálon keresztül üzent rajongóinak.
Közel háromezren írták alá azt a petíciót, amit a Születésház Egyesület indított az ambuláns szülés lehetőségének megteremtésére. A petíciót hétfőn adták át a szaktárcának.
Sorozatunkban az alvásorvosok spanyolországi Valenciában tartott októberi világkonferenciáján szerzett tapasztalatairól számol be G. Németh György, a Benyovszky Orvosi Központ vezetője.
Diéták, fogyókúrák - bármit képesek vagyunk bevetni, hogy a nem kívánt súlytöbbletektől megszabaduljunk. De vajon mennyire biztonságosak a különböző tisztító kúrák, amikkel a sztárok is fogynak?!
Sorozatunkban az alvásorvosok spanyolországi Valenciában tartott októberi világkonferenciáján szerzett tapasztalatairól számol be G. Németh György, a Benyovszky Orvosi Központ vezetője. AWorld Association of Sleep Medicine, azAlvásorvosok Világszövetségea magyarországi alváskultúra erősítése, kiterjesztése érdekében végzett munkáértDistinguished Activity Award elismerést, kiválósági díjat nyújtott át a magyar szakembernek.
A szépségkirálynőknek sokat kell dolgozniuk azon, hogy kívül-belül is egyaránt szépek legyenek. Bizony néha szeretjük kicsit a helyükbe képzelni magunkat. Kíváncsi vagy mi a titkuk? A bájos és gyönyörű Elizabeth Muto beavat minket.
Az átlag emberek számára egy rohanós és fárasztó nap után könnyen lehet, hogy nem marad ideje kondi terembe mennie vagy lefutni pár kilométert. De az is lehet, hogy az anyagiak állják útját, a kondi terembe járásnak.
Madonna nem csak tehetséges, de kora ellenére nagyon jól tartja magát. Az idén 55. életévét betöltő sztár irigylésre méltó formában van. A pop királynőjének vajon elég ehhez sportolnia, vagy van még valami a tarsolyában?
A rendezvény a csabai kolbászról és a csabai ízekről, valamint Békés megye leghíresebb kézműves termékeiről szól. A fesztivál hozzájárul a csabai kolbász és a rendezvényen bemutatkozó más egészséges tájjellegű ételek és italok népszerűsítéséhez - mondta Fazekas Sándor.
A rendezvényen a csipkebogyót a legkülönbözőbb formáiban láthatják az érdeklődök: lesz lekvárfőzés a piac legnépszerűbb termelőivel, így például Kaldeneker György szakáccsal, csipkebogyós vadragufőzés, készül grill szósz, csipkebogyós forró ital és tea, szörp, csipkebogyóval ízesített bor, valamint csipkebogyó pálinka is – olvasható Tihany hivatalos honlapján.
A KIC 11442793 nevű törpecsillag körül keringő hetedik bolygó felfedezése a két kutatócsoport szerint rekordot jelenthet. A galaxis egyes vonásai hasonlítanak a Föld naprendszeréhez, ám mind a hét planétája sokkal közelebb kering a Földtől körülbelül 2500 fényévre található csillagához.
Sorozatunkban az alvásorvosok spanyolországi Valenciában tartott októberi világkonferenciáján szerzett tapasztalatairól számol be G. Németh György, a Benyovszky Orvosi Központ vezetője.
Serena Williams sosem szeretett sportolni, nem is érti hogyan válhatott atlétává. Nem szeret edzeni, nem szeret semmit, ami fizikai megerőltetéssel jár.
Hazai enteriőr, lakberendezési szakemberei képviseltették magukat október közepén egy dizájn keretében megrendezett rendezvényen, ahol bemutatásra kerültek a legújabb olasz, német kézműves termékek.
Az élsportolók doppingolása mára már nyílt titokká vált. A régebbi technológiák még nem tették lehetővé, hogy több mint három nap elteltével is bizonyítható legyen, hogy a sportoló valamilyen teljesítménynövelő szert alkalmazott.
AWorld Association of Sleep Medicine, azAlvásorvosok Világszövetségea magyarországi alváskultúra erősítése, kiterjesztése érdekében végzett munkáértDistinguished Activity Award elismerést, kiválósági díjat nyújtott át a magyar szakembernek.
A röszti egy remek burgonyás köret, ami kívül ropog, belül krémesen olvad szét a szájban. Ugyanakkor igencsak oda kell figyelni a sütésekor, hogy ne kapjon le a röszti két fele.
Hogy lehet az, hogy az anyukája sütijei mindig olyan tökéletesek voltak, Önnek pedig még egy zacskó instant süteményporból sem sikerül kekszet sütnie? Miben rejlik a titok? Van valamilyen varázsital, amiről Ön nem tud?
A hosszú élet titka az egészséges életmód. Na meg még néhány tényező, amelyről nem árt tudni idősnek és fiatalnak egyaránt. Iván László professzor, a napidoktor.hu szakértője, évtizedek óta az öregedés élet- és kórtanával foglalkozó tudományág ismert szakemberének harminc jó tanácsából tízet teszünk közzé.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.