Család

Ambrus Attilát rendszeresen verték gyerekként, ő sosem emelne kezet sajátjaira

Létrehozva: 2022.06.25.

Módosítva: 2022.07.08.

A legnagyobb öröm, de legalább ennyi bosszúsággal is jár a gyereknevelés – vallja Ambrus Attila azóta, hogy édesapa lett. Lánya, Anna már három és fél éves és éppen most lépett be a dackorszakba, ami nem várt kihívások elé állítja az egykori bankrablót. Nem szégyelli, van, hogy beletörik a bicskája a feladatba.

A gyereknevelés még egy sokat megélt férfiembert is megvisel, hiszen sokszor eszköztelennek érzi magát a szülő. Ambrus Attila és felesége, Réka is ugyanolyan nehézséggel küzd, mint bármelyik család: Annával, a három és fél éves kislánnyal nehezen lehet boldogulni, hiszen belépett a dackorszakába.

A nagyobbik gyerekemmel nem igazán bírok! – kezdte nevetve Attila a Borsnak. – A minap Székelyföldön hideg volt, szerettem volna, ha nem fázna meg. Megkértem, vegye fel a cipőjét, de ő vagy hatszor körberöhögött. Nyilván ilyenkor bepöccenek, de kezet sosem fogok rá emelni! Erre megesküdtem magamnak. Ma már megpróbálok higgadt maradni, de nagyon nehéz… – sóhajtott a Viszkis. – Így nem marad más választásom, mint a fenyegetés: a minap azt mondtam neki, hogy ki fogom kötözni egy fához, és majd jön a medve, ami felneveli, ha így folytatja tovább – avatta be lapunknak a trükkjeibe Attila, majd hozzátette, hogy ő túlságosan hányattatott gyerekkort élt meg, ezért bármennyire is eluralkodik rajta a feszültség, minden erejével azon van, hogy uralja azokat.

 

„Nincs az a pénz!”

Fontosak a gyökereim, de azt is látom, hogy milyen hagyományt nem folytathatok tovább.

Kiskoromban rendszeresen vertek, de én soha nem leszek képes ilyet tenni, nincs az a pénz! Nem verekszem, inkább megkérem a feleségem, hogy üssön rá ő Anna fenekére – folytatta Attila, aki nemrég családjával Erdélybe utazott, hogy meglátogassák az édesanyját és találkozzanak a külhoni barátokkal.

Felesége, Réka 20 évvel fiatalabb Fotó: Bors

Messzi Mama

A gyerekek csak „Messzi Mama” néven emlegetik Ambrus édesanyját, akivel ma már szorosabb a kapcsolata, hiszen rendszeresen tartják a kapcsolatot telefonon, és a gyerekek is többször találkoztak már nagyival. Az erdélyi látogatás után Attila édesanyja is éppen náluk vendégeskedik.

– Másfél éves voltam, mikor faképnél hagyott minket az anyám és beállt egy vallási gyülekezetbe. Amikor az esküvőmre meghívtam, és nem jött el, végérvényesen megszakítottam vele a kapcsolatot. Majd eltelt jó pár év, és a gyerekeim érdekeit figyelembe véve úgy döntöttem, elásom a csatabárdot, szükségük van a nagymamájukra – mondta a keramikus.

Kibékültek édesanyjával, akivel 50 évig nem beszéltek Fotó: Bors

„Apát miért zárták be?”

A legnagyobb félelmem, hogy egyszer a fejemre olvassák a gyerekeim, hogy miket tettem – vallotta be Ambrus Attila, aki mindenkitől bocsánatot kért, és úgy érzi: megkapta büntetését. A gyermeki, vagy később a kamaszkori kendőzetlen őszinteségtől azonban jogosan tart.

– A gyerekek a mi tükörképeink. Én szembenéztem már a sajátommal, de azzal még nem, hogy ők később mit gondolnak majd rólam – mesélte félelmét a jövőről a családfő, bizakodva abban, hogy humorral előbb-utóbb minden régi gazságnak el lehet majd ütni.

A Viszkis nagyon szeret apa lenni, de érzi a nehézségeit is Fotó: Ripost

Az idő kerekét nem lehet visszaforgatni, de a jelenben nagyon igyekszem a legjobbat kihozni magamból, hogy Anna és Magor ne szenvedjen semmiből hiányt. Később, majd 30 év múlva kiderül, hogy csináltam a dolgom – zárta le kedélyesen a beszélgetést Ambrus Attila, aki most kerámiaművészetéből tartja fenn családját, és készül a balatonboglári szüreti vásárra, ahol augusztus 16-20-ig lehet vele találkozni a kerámiás standjánál.

Ambrus Attila jó útra tért, kerámiákat készít Fotó: Bors

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757249_auto_resized.jpg
origo.hu

Több száz katonát vesztett Ukrajna egy összehangolt támadásban, a fegyverük is fogyóban van

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758362_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiakadtak Szoboszlai rajongói; elmondta róla a véleményét a Liverpoolból repült sztár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757251_auto_resized.jpg
life.hu

Csillagjegyek, akik egy húron pendülnek a természettel: kozmikus kötődés az övék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758035_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Német főparancsnok: Egy napon Németországnak védelmi háborút kell indítania Oroszország ellen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756198_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Gyomorforgató...” - lázadnak az RTL nézői, nem kérnek többet az új műsorból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757133_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nagy Feró miatt indult vérgőzös gyűlöletcunami Orbán Viktor ellen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757264_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kemény szavakkal beszélt Blága Tünde a Miss Universe világversenyről: "Örülök, hogy végre vége"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22690_resized.jpg?avcount=1702218312
mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758261_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: Mentik az embereket, szörnyű kukásautó-baleset történt Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22728_resized.jpg?avcount=1702218312
life.hu

Fontos nyomelem, amely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/4qIh0hhjpIr-MLPdLyJWdQ6IC7hcSDqvpKwkhlyc8R8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ViMWRkODc1Njg0ZDQxMGI4MjM2MTI1NzllZGFmOGRh.jpg
TÁMADÁS

Túl messzire mentek? Legújabb műsorát látva csúnyán beleálltak Palik Laciba

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/fiMzFrfrSmoQDoosDE8ZY4Vv2vk5UYmSO6Llyqk3Tgo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzYTJiOWY3Yjk4ZTQ0MDhhYWIxYjEzMzM4OGM2ZjI4.jpg
Nyeremény

Széchenyi Lili már tudja, mire költené a Sztárban Sztár leszek! fődíját