Csutit megérintette a halál szele, nem tudott elbúcsúzni szeretteiről

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. június 24. 13:00
Az üzletember arról beszélt: rövid idő alatt sok családtagját vesztette el.

Csutinak igencsak mozgalmasra sikeredett az elmúlt pár hónapja, bár kérdéses, hogy jó vagy rossz értelemben. 

– Az egész létem megváltozott – mondta Kulcsár Edinával való szakítása után. Bizonyára nehéz számára látni, hogy Kulcsár Edina párja, G.w.M. milyen jóban van az ő gyerekeivel, ugyanakkor tény, hogy nincs viszály Szabó András és exe között.

Az üzletembert idén már második alkalommal hívta el futni magával Palik László, beszélgetésüket pedig természetesen egy stáb is követte.

– Összeszedettebb, eltökéltebb vagyok – kezdte Csuti, utalva korábbi találkozásukra, mely épp a szakítását követően volt. – Akkor rengeteg kérdőjel volt bennem, most már sokkal kevesebb.

 

– Lezártam, elfogadtam, és rájöttem arra is, hogy egy csomó mindenen nem tudsz változtatni. Egyetlen dolgon tudsz, a gondolkodásod – jelenti ki volt kapcsolatára vonatkozóan.

Palik Laci felemlegette, még tavaly, amikor Csuti és Edina a kapcsolatukon dolgoztak, figyelmeztette a férfit: kettőn áll a vásár, egy párkapcsolat két embertől függ, nem vihet el egy ember a vállán mindent. Ennek kapcsán Csuti bevallotta: ma már úgy látja, ahogy akkor Palik László mondta neki. 

– Úgy látom, amit te mondtál, hogy kettőn áll a vásár. Nagyon sokat tanultam abból az időszakból. Sokat tanultam abból, hogy egyedül voltam márciusig. Eddig nem tapasztaltam, milyen az, ha ketté mész a családodtól, és nem tapasztaltam azt, milyen az, ha egyedül vagy. Nem hiányzott annyira semmi, mint akkor, abban az időszakban.

Csuti szerencsésnek tartja magát, hogy nem a bulizásba menekült, hanem a sportba.

– És mit ad Isten, hol ismerkedek meg Ginával? Az edzőteremben!

Megérintette a halál szele

Családja széthullása mellett rengeteg tragédiával is szembe kellett, hogy Csuti nézzen. Beszélgetőpartnere úgy fogalmazott: közvetlenül megérintette őt a halál.

– Három éven belül meghalt a nagypapám, meghalt a testvérem, meghalt a nagymamám. Ezeket megtapasztalni... Ráz a hideg, ahogy erről beszélek. Gyerekként annyit hallottam, hogy mondd el, köszönj el... Nem tudtam elköszönni egyikőjüktől sem. A Covid-helyzetből adódóan a mamámtól, és nem voltam az országban akkor például, amikor a papám elment. Annyi mindenben tekerném vissza az idő kerekét! 

20220303 Budapest, Gróf Széchényi Alapítvány bemutatkozása. A képen Szabó András Csuti. Fotó: Bánkúti Sándor/Ripost
Csuti három éven belül három szeretett rokonát is elvesztette. Egyikőjüktől sem tudott elbúcsúzni  Fotó: Bánkúti Sándor

Csuti elárulta: szakemberekkel is beszélt, akik szerint sokkal rosszabbul is elsülhetett volna, hogy a nehéz időszakokban egyedül volt, neki azonban végül sikerült talpra állnia, "sikerült kievickélnie egyedül a hullámokból".

Hisz a házasságban

Csuti továbbra is hisz a házasság intézményében, bár az igaz, kopott a hite. Mint mondja: a csalódás miatt, a pofontól, amit korábban még nem kapott az élettől. 

– Hiszek abban, hogy lehet új életet kezdeni, hiszek abban, hogy az ember megtalálhatja a boldogságot. Elvált férfiként, kétgyerekes büszke családapaként, cégvezetőként is. Ebben szentül hiszek, de nem akarom mindenáron megmutatni. Ha azt érezném, hogy nem működik, mondjuk a gyerekek miatt, ha a választottam a gyerekeimmel nem jön ki, nekem ott annak vége, hiszen ők, a gyerekeim a legfontosabbak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.