Zoltán Erika 33 éve koptatja a színpadokat, ám ezt az időszakát hatévnyi kemény tanulóév előzte meg. Volt idő, amikor lepukkant kocsmákban szórakoztatta a közönséget.
Négy nő megerőszakolásáért ítélték el, de ötszáznál is több feljelentés érkezett a brazil csodadoktor ellen. Most kiderült: a hozzá zarándokló hívek között Fenyő Iván is „Isten Jánosánál” kereste a belső békét még a botrány kirobbanása előtt.
Egy új mondás szerint az ötven az új harminc. És a világsztárokat elnézve, lehet is benne valami. Könnyű neki – mondják most sokan –, hisz más dolguk sincs, minthogy szépítkezni is az edzőjükhöz járjanak.
A Jászai-díjas színésznővel, Kiss Marival találkozni nem könnyű, de ha sikerül, az maga a boldogság. Ma is üde, gyönyörű, mint a Vámmentes házasságban volt 1980-ban.
Arnold olyan nekem, mintha a jó tündér keresztapám lenne – áradozott Timi a színészről, aki karácsonykor sem feledkezett meg elhunyt barátja özvegyéről.
A Szerelem miért múlsz című slágert játszották legtöbbször a hazai rádiók az elmúlt tíz évben, derül ki a MAHASZ összesített rádiós játszási listájából. Wolf Kati már a sláger születésekor érezte, hogy nagyot alkottak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.