Csonka András: Sosem plasztikáztatnék!

Csonka András: Sosem plasztikáztatnék!

öregség
PUBLIKÁLÁS: 2020. január 05. 13:00
Nem zavarja, ha retró előadónak tartják a lassan 55 éves színész-énekest, aki szerint manapság a klasszikus dalok feldolgozásával lehet csak sikeres valaki.
K. Sz.

Egy-egy retró sláger sokunk számára meghatározó, hiszen az első csókra, bulira vagy vörösboros kólára emlékeztet.

Évek óta hódít itthon a műfaj, a hőskor sztárjai közül viszont sokan már az égi színpadon bizonyítanak.

Épp ezért a nagy öregek mellett az utánuk következő generációkból is mind többen ápolják a hagyományt, mint például Szikora Róbert vagy Csonka András, akik szintén fellépnek az 50+ éves Táncdalfesztiválon a Papp László Sportarénában.

– Nézzük meg, hogy mennyire kortalan a műfaj, és bennünket is kortalanná tesz. Egy-egy táncdal, retró sláger közös nyelv lehet több generáció között. A mai szá­mok zöme két-három évig si­keres, utána kevesek tudják már megmondani például az előadóját.

Jó példa erre a Despacito című dal, aminek az énekesére nem vagyok benne biztos, hogy mindenki emlékszik – mond­ta Csonka András, aki nem bánja, hogy már az ő feldolgozott slágerei is retrónak számítanak.

A Ding Dongot vagy az Áll meg, kislányt valamiért a kilencvenes évek óta szívesen hallgatják az emberek. A mai dalok többségének talán nincs egyedi dallama vagy szövege, ezért merülnek olyan gyorsan feledésbe, mint amilyen gyorsan születnek – tette hozzá Pici, aki január 16-án már az 55. születésnapját ünnepli.

Nem szoktam nagy ügyet csinálni a születésnapomból. Nem kerek szám, még csak félúton járok ahhoz. Nem harcolok görcsösen az idő ellen, hiszen az arcunkon látszik az életünk. A nagymamám 91 évesen halt meg, és egy egyszerű arckrémen kívül semmit se használt, gyönyörű volt még időskorában is. Egyre divatosabb a férfiaknál is a plasztika, de az én hipochondriámmal kizárt. Számos rossz példát láthatunk a sztárvilágban, gondoljunk csak Mickey Rourke eltorzult arcára.

Fizikailag viszont formában kell magam tartani, és nem csak a saját hiúságom miatt: például egy háromórás Mary Poppins-előadást végigcsinálni igazi kihívás, mivel szteppelek, és szó szerint a plafonon ló­gok közben.   

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.