Megint áll a bál Suzy és Jolly között, a hétvégén a mulatós zenész és barátnője egy élő videóban azt mondta Suzyról, hogy az apja ellen neveli a közös kislányukat. Az énekesnő kiborult.
Több száz ezer forintért vásárolta azt a párásító gépet Sas József, amelyre a tüdőtágulata miatt volt szükség. Ám a gép elromlott, a cég pedig nem jelentkezik.
Megnyugodni látszanak a kedélyek, hogy Eszenyi Enikő önként elhagyta a Vígszínházat. De a többség azt szeretné, hogy ennek ellenére vizsgálják ki, mi is történt pontosan a teátrum falai között.
Nagyot fordult a világ a hazai rádiósokkal is. Legtöbbjük most nem a stúdióból, hanem otthonról, pizsamában, kávét szürcsölgetve szórakoztatja a hallgatókat.
Bár a vírusveszély miatt Nótár Mary is az otthonában vesztegel, nem érezheti magát teljes biztonságban. Ott is megtalálta ugyanis az a két férfi, akinek eszelős rajongása rettegésben tartja az énekesnőt.
Életében először állt színpadon, és bár rettentően izgult, végül gond nélkül sikerült megtréfálnia a TV2 álarcos műsorának sztárcsapatait. A rendőrök után Majkáékat is átverte.
Eddig dalaival szólt hozzánk az énekesnő, de a járvány idején is van mondandója. Úgy érzi, most kell tenni azért, hogy majd könnyebb legyen a talpraállás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.