225. oldal - Bezzeganya

Sziasztok, Gergő vagyok. 2011. november 30-án születtem. Elmeséljem, hogyan? November vége felé már 2-3 naponta jártunk UH vizsgálatra anyával, mert vészesen fogyott a magzatvíz. Ő mindig azzal viccelt, hogy én iszom ki, mivel minden vizsgálatnál le is buktam, épp nagyokat kortyoltam a vízből. Így esett a dolog, hogy november 30-án reggel már annyira kevésnek találták a vizet, hogy jobbnak látták, ha megszületek. Aztán még az is kiderült, hogy belekakiltam a vízbe. Az pedig rám nézve veszélyes... Te is megosztanád szülésed történetét? Küldd el nekünk a [email protected] címre. Szóval 10 órakor anya már a nyíregyházi kórház szülészeti osztályára került, bekötötték neki a sóoldatos infúziót, aztán 11 órakor volt a burokrepesztés. Ez után nem sokkal apa is megérkezett és végig anya mellett volt. Szerencsére a nőgyógyász doktornő és a szülésznő is műszakon kívül volt, szóval egész végig ott voltak négyen együtt a VIP szobában, míg meg nem születtem. Az infúziók hatására megkezdődtek a mesterségesen generált vajúdási fájások. Én ezekből mit sem érzékeltem, teljesen jó volt a szívhangom. Anya néha labdán ült, néha vécére járt és jól viselte a 3 perces fájásokat. Aztán egy idő után már nem lehetett túl könnyű, mert orvosi fájdalomcsillapító gázt szívott, hogy tompítsa a fájdalmait. Kb. 17 óra körül kezdődött meg a kitolási időszak, ekkor jöttek igazán az érdekes dolgok. Nekem nagyon leesett a szívhangom, de már behelyezkedtem a szülőcsatornába, szóval már csak egy irányba jöhettem ki, viszont sürgős volt a dolog. Egy kedves nőgyógyász doktor bácsitól kaptunk szülésekhez használatos gélt, ami segítette a folyamatot. Ám az nehezítette a dolgot, hogy anya másodlagos fájásgyenge lett, azaz nem volt kitolási ingere. Hát így nem volt könnyű világra segíteni engem, amiben én úgy vállaltam aktívan szerepet, hogy a nyakamra tekertem a köldökzsinórt, így még mindig vissza is csusszantam, ha nem nyomott túl erősen. Aztán amikor megjelentem, akkor látták, hogy úgy érkezem, mint szupermen, nemcsak a buksim jött, hanem az egyik kezem is. Hát, biztosan nem lehetett könnyű, hiszen miután engem a felsírásom után elvittek (apa végig elkísért a vizsgálatokon, nehogy lelépjek), anyát elég sokáig toldozták-foldozták. Most viszont már nem panaszkodik, jól van ebből a szempontból. Nekem mindhárom Apgar-tesztem 10-es lett, minden reakcióm tökéletes, apa megnyugodott. A körülményekhez képest minden szerencsésen lezajlott, engem már az egyik nagymaminak be is mutattak születésem után 1 órával. Anyát is készültek kiengedni a kétórás megfigyelésről, mehetett vécére a saját lábán. Addig minden oké is volt, amíg vissza nem érkezett. Bár én akkor már az újszülött osztályon voltam, utólag elmesélték. Szóval ahogy visszaért a szülőágyhoz, 80/50-re leesett a vérnyomása, kis híja, hogy nem ájult el. Így visszakötötték neki az infúziót, kapott katétert is és még ellenőrzéskor az is kétséges volt, hogy a varrat mellett ödéma van-e, vagy hematóma. Ez utóbbinál műtötték volna. Sürgős vérkép, és még minimum egy óra megfigyelés. Aztán a véreredmény szerint és a főorvos szerint is minden rendben volt, így éjjel 11 óra körül már mehetett a saját, egy személye kórtermébe. Én majd csak másnap hajnali 5 órakor látogattam meg, akkor már szinte virgonc volt. Hát, ennyit rólunk. Szeretjük a kihívásokat. Amiben azóta sincs hiány, anya legnagyobb bánatára: ugyanis egy kissé lusta vagyok szopizni. Pedig mondják, hogy ez a legjobb táplálék, én még is el tudok aludni közben. Persze utána meg gyorsan felébredek, nem is alszom el gyorsan, és sokat fenn vagyok. Sokat fáj a pocakom is, feszegetem a szüleim türelmének határát. De azt mondták, hallottam, nem adnának vissza, nem is cserélnének el senkire. Szerintem nagyon szeretnek engem. Üdv mindenkinek: Gergő

Az nem lehet, hogy egy hónapja napja volt a szilveszter. Két éve volt az legalább. Alig emlékszem már a Győzőék kerítéséről kilőtt rakétákra, a kellemes dumálásokra, a pompás csokigolyóra, a társasozásra a sógoréknál, meg az éjjel háromkor, sajgó gyomorral és fejjel, félálomban olvasott altatómesére a hisztiző gyereknek. Bocsánat, kadétnak. Januárban talán még durvábban visszacsobban az ember a tévénézős, nyugis ünnepek utáni hideg, világosszürke, kora reggeli realitásba, mint a nyári vakációk végén. Ebben a harminc napban már vagy hússzor megsürgettek, számtalanszor untattak és néhányszor ok nélkül le is baszarintottak a munkahelyen, huszadszor is meghúztuk a kocsit, lótottunk-futottunk Mollyval, dombnyi pelenkát kicseréltünk az új hajósinason, évszázadokat töltöttünk a Minimax csatorna előtt a kadéttal, százezreket költöttünk teljesen átlagos dolgok kifizetésére, tucatnyi szükségtelen apróságot meghirdettünk eladásra a neten, jó pár kiakadt ismerősünket nyugtatgattuk telefonon, egy-kettőt pedig már meg is sértettünk. Január első napjaiban még van az embernek némi plusz energiája, ilyenkor a gyerekek elalvása után Molly még 2-3 részt is meg tud nézni a Jóbarátokból vagy a Szívek szállodájából, én meg akár egy órát is csatázok megfeszítetten a haverokkal a Tales of Valor harcmezején, de már úgy hatodika táján mindkettőnket a lakás legkülönbözőbb pontjain talál vicces pózokban álomba merülve az este fél tizenegy. Azért jó dolgok is történtek, a mesekönyveket megunva megismertettem a kadéttal a korallzátonyok izgalmas világát – most már hiányzik Sam, a tűzoltó meg a kisvakond, mert tizenkettedszerre kell végigolvasnom, hogy érdekes alakú madárszárny-osztriga egy agancskorallon, rajta élénk színű szivacsok, meg hogy mogorva krumplisügér figyeli a búvárt egy sziklaodúból. Egy ideig enyhülést jelentett, hogy kreatív élőlényneveket találtam ki, figyelve, hogy a kadét gyanút fog-e, de eleinte lelkesen mutatta Mollynak a könyvben, hogy nézd, anya, ez a fitymafejű sügér. A metrón elolvastam egy csomó Jeremy Clarksont, átrendeztünk két szobát, sőt, a Márki alig hároméves keresés után megrendelte az áhított komódot. Megszületett egy jóbarátom kislánya, részt vettem egy kellemes mini-lanpartin, és egyre többet kommunikálunk az új hajósinassal, aki mosolygós, kedves kislány (kivéve az estét, mert akkor kötekedő kocsmai verekedővé válik). Az egyik ember, akit megsértettem már így év elején, egy atyai jóbarátunk volt, aki telefonon hívott, hogy hétvégén látogassunk el hozzájuk. Mostanában igen nyúzottak és elfoglaltak vagyunk, és közeleg egy olyan hétvége, ahová se öregek otthonát, se bulit, se semmit nem terveztünk be, és mindketten ájult izgalommal várjuk azt az esetleges háromszor vagy négyszer fél órát, amikor bambán, semmire sem figyelve nézhetünk egy bármilyen tévéműsort, mert a kölkök véletlen elszundítanak vagy ilyesmi. A lehetőség, hogy összepakoljuk a két gyereket meg magunkat, és a kattogó lengéscsillapítós vén batárral utazzunk ötven percet valahova, ahol viselkedni illik, meg ötven percet vissza, nagyon ijesztően hatott. De hogyan mondd ezt el egy kedélyesen kedves, ötvenes jóbarátnak? Nyeltem egyet, és elhatároztam: Dr. Csernus tanácsát követve őszinte leszek. Természetesen rettenetesen elbasztam az egészet. Molly szerint az a gond, hogy van egyfajta felfokozott, mindent eltúlzó stílusom, ami miatt az emberek hülyének néznek, ráadásul szerinte mindig udvariasan gondoskodom arról, hogy akivel beszélek, felsőbbrendűnek, rendesebb embernek érezhesse magát. Hogyan is zajlott az egész? "- Figyelj, őszinte leszek. Távoli ismerősnek hazudnék valamit, de téged szeretnélek megtisztelni az igazsággal. Most, hálistennek, megint sok a munka, meg az új lakás körül is mindig van valami probléma... Meg hát, nem tudom, ti hogyan viseltétek, amikor a gyerekeitek kicsik voltak... biztos ti egy remek pár voltatok már akkor is... és nem volt gond... (Több szünetet is hagyok, és várom, hogy benyögje az egyedül lehetséges választ, a feloldozást – hát persze, öregem, néha szerettük volna megsütni a kibaszott kis porontyokat a mikróban, felrobbantani a világot és üvöltve beleautózni a préribe, hát minden rendes embert nyom néha az élet, ne szívd mellre, értem én... De hallgat.) De mi Mollyval, hát, hogy is mondjam, meg, izé megsínyeljük a dolgot néha kicsikét. Persze, csodálatos, meg minden, de kivagyunk, sokszor csak szeretnénk egyedül lenni, és bambán bámulni magunk elé. Ha most idejönne egy gyönyörű meztelen nő, a kezében egymillió dollárral, akkor is vérig sértve zavarnám el, hogy ne háborgassa a köreimet, hehehe.

Amit ma el szeretnék mesélni, egy régi farsang tájékán esett meg egy testvérpárral, két kislánnyal. Közeledett az iskolai farsang, és mint ilyenkor mindig, az egész család sokáig törte a fejét, milyen jelmezt viseljenek.

Ehhez a poszthoz most húsos főételeket válogattam, csak úgy, a kedvem szerint. Igyekeztem a nem túl közismert receptek közül válogatni, de az is szempont volt, hogy viszonylag kevés munkával legyen az étel előállítható.

Szeretnéd megtudni, az adott terhességi héten mekkora a babád, hogyan fejlődik, és milyen tüneteket tapasztalhatsz magadon? Terhesség hétről hétre sorozatunkban nyomon követheted a terhesség alatti változásokat.

Másodfokon szigorította a Fővárosi Ítélőtábla Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász első fokon kiszabott büntetését.

Épp kezdetét venné a katarzis, már éppen feloldódnék a megkönnyebbülés testem-lelkem lágyan nyaldosó hullámaiban, amikor léptek közelednek. Sietős, apró léptek. Tiptoptiptoptiptop, pergő nyolcadok, aztán még egy szólam bekapcsolódik, ez csak a negyedeket üti: top, top, top, top, a szemem tikkelni kezd, a végtermék félúton megáll, hogy a költővel szóljak, sz... izé, szó bennszakad, hang fennakad, bumm a vécéajtó, és beviharzanak a kölykök:

A mentő anyám háza előtt állt, a látvány annak ellenére vágott gyomron, hogy nagyon jól tudtam, nincs még négy órája, amikor reggel makkegészségesen hagytam ott a Kicsivel, és a háznak négy külön lépcsőháza van, egy rakás lakóval, aggódnivaló tehát momentán nincsen, bár tudom, az ördög nem alszik soha, távoli ismerősünk ötvenegynéhány éves férje egy reggel bevonult munkába indulás előtt a fürdőszobába fogat mosni, hogy aztán soha ne jöjjön többé ki élve.

Este 11-kor, még el sem aludtam, a hároméves kislányom hangosan sírva ébred. Átrohanok, fel ne ébredjen a többi.

Így legyen ötösöm a lottón, morogtam magamban, hiszen én már december táján bejósoltam, számos más, négy alapműveletet ismerő polgártársammal egyetemben, hogy egy rakás embernek lesz kevesebb a fizetése, illetve a havi összbevétele február elején, amikor már a 2012-es szabályok élnek. A „mindenkinek nagyon kedvező” rendszerrel a legtöbben úgy jártunk, mint a viccbéli munkás a „televíziógyár” alkatrészeivel: a fene egye meg, már hazaloptam három zsáknyi alkatrészt, rakom így és illesztem úgy, de b+, soha nem tévé, hanem mindig tank jött ki belőle. Mi meg akárhonnét nézzük, a kevesebb sehogy sem látszik többnek. Kevesebb nettó, bizonytalan és kifogásolható kompenzáció Bukott mindenki, aki tavaly az adójóváírást igénybe vehette, tehát bér, TGYÁS, GYED illette meg a sávhatár alatt. Az adójóváírás egyszerűen elpárolgott, bért hol emeltek, hol nem, de ahol sokan dolgoztak kevésért, ott aligha emeltek ANNYIT, hogy abból legalább annyi kijöjjön, mint tavaly. A minimálbéresek jártak még viszonylag „jól” – nekik, ha a szabályszerű emelést (az egyetlen kötelező elemet) végrehajtották, annyi most a nettójuk, mint tavaly. Rosszabbul jártak azok, akiket lapátra tettek (az ő pénzükből finanszírozták a maradók béremelését), vagy papíron részmunkaidőssé minősítették őket, mert így a minimált sem kellett megemelni, de azt is közölték: aki nem termel annyit, mint tavaly, az repül. Utóbbi esetben nyilván irány a munkaügyi bíróság, de pont a legkiszolgáltatottabb réteg engedheti meg magának ezt a legkevésbé, elbocsátás esetén pedig a munkaügyi bíróságra beadott papírért egyetlen deka kenyeret sem adnak a boltban. „De hát kompenzálnak majd, ahol kell” – mondhatja az egyszeri vitatkozó, de az érv több sebből vérzik. A kompenzációnak már az ötletével számos bajom van: egyszerűen nem értem, NEM ÉRTEM, miért kell egy fajlagosan olcsóbb eljárást (adójóváírás) egy rettenetesen drágára (kompenzációs igények feldolgozása, elbírálása, kifizetése) cserélni. Az adójóváírást a cég bérszámfejtője csinálta, kellett hozzá kb. két db Excel-képlet és egy háromsoros nyilatkozat a munkavállalótól. A kompenzációt egy rakás állami hivatalnok fogja intézni – érkezteti, pöcsételi, szortírozza, feldolgozza, ellenőrzi, elbírálja, kiprintel egy határozatot, elpostázza, utalja a pénzt, néha téved és helyesbít. Nem voltam soha magyar minisztérium vagy a NAV alkalmazottja, de én kb. négy-tízszeres szorzót vizionálok, amikor a két eljárás költségeit becsülni próbálom. Na, ezt nem értem én, hiszen az igaz, hogy egy sokan nem fognak élni a kompenzációs lehetőséggel egyáltalán, és az állambácsi arra bazírozik, hogy az egész cucc összköltsége kevesebb lesz ezáltal. Csakhogy ez nehezen becsülhető előre, mert mi van, ha a többség szépen kitölti a papírt, és várja, hogy az 54 vagy 540 dolgozójának kiutalják a kompenzációt, hiszen az öt százalék emelést  a munkáltató teljesítette (sok esetben az eddig feketén odaadott bérhányadból fogja, ne legyenek illúzióink) a többit akkor tejelje ki az állam. Mi még a bajom a kompenzációval? A kompenzációval mégsem ez a legnagyobb baj, és nem is az implementációs tehetetlenség, tehát az, hogy az első összegek kb. áprilisban érkeznek majd meg a szerencsés kedvezményezettekhez, márpedig kenyeret addig is kell venni a boltban, és a mínuszok miatt tízezrekkel fog ugrani a gázszámla, plusz megemelt áfa. A kompenzációval legnagyobb baja az, hogy a problémát nem oldja meg, csak kitolja 2012 végéig, hiszen nyilván jövőre már nem fog élni a kompenzáció rendszere, nem úgy, mint a megtartani kívánt egykulcsos adórendszer. Szóval. Szerényen és csendesen megkérdezném, 2013-ban mi lesz majd? Azon túl, hogy a „gazdagabbak” szuperbruttóját kivezetik a szándékok szerint? Az ugyanis éppen azt jelenti, hogy az eddigieknél kevesebb adó folyik be a valamivel jobban keresőktől, tehát ebből 2013-ban legalábbis felelőtlenség volna további kompenzációkat ígérgetni, hacsak a Nagy Európai Gazdasági Csoda be nem következik, de sajnos eddig ennek egyetlen jelét vagy előfeltételét sem látom. Gazdasági növekedés és kompenzáció nélkül pedig 2013. február tizedike táján Erzsike a libafeldolgozóban arra döbbenhet rá, hogy  kevesebbet kap, mint amit 2012-ben megkapott, mert ugyan 2012-re még csurrant-cseppent kompenzáció, de 2013-ban már egy fillér sem, mert a) nincs rá keret, vagy b) szűkebb körben ha elérhető is valami támogatás, az adott cég nem pályázik rá, valamint c) az üzleti eredményből végrehajtandó nem-állami béremelést meg elvitte a cica.  Az egészségügyi intézmények már most lehetetlen feladat előtt állnak: a hvg.hu értesülése szerint a Veszprémi Kórház főigazgatója  annyit árult el: 300 milliós plusz kiadást jelent a kompenzáció kifizetése, és „mivel a dologi kiadásainkon nem tudunk spórolni, valószínű, hogy adósság formájában fog majd ez a pénz jelentkezni”.

Nézem az órám, van egy üres fél órám – a gyerekek oviban/bölcsiben –, egy gyors telefon a barátnőmnek és pár perc múlva már felhúzott lábbal ülök a nappalijuk kényelmes foteljában.

38. hét

Az ideális családi autó természetesen tökéletesen biztonságos, az összes csillagot begyűjtötte minden létező teszten. Elfér benne az összes gyereked hiper-szuper gyerekülése, amiket még ki- és beövezni is játszi könnyedséggel lehet. Az ideális családi autó csomagtere tágas, meg se kottyan neki, ha kéthetes nyaralásra pakolsz öt főnek.

„Jaj, ne is mondd, ez a hétvégéhez képest semmi, ráadásul nem mondhatjuk, hogy nincs a szám a választhatóak közt, ha a szülő esetleg DVD-n is meg kívánja venni a gyerek produkcióját” – mondja a fiatal animátor, amikor már legalább negyedszer hallgatjuk meg nyávogó-amatőr gyerekverzióban a Mizut a Minicity karaoke színpadán félórán belül.

Már kisfiam születése óta olvasom a Bezzeganyát, magamba szívva az itt fellelhető hasznos információkat, tanácsokat, s néha jót nevetni a történeteken és akár magamon is. Az utóbbi időben cseppet kezd lankadni a humorérzékem, s ennek talán a közel 9 havi kialvatlanság az oka.

Tegnap itt állt egy poszt, amelyben arra hívtuk fel a figyelmet, hogy úgy tűnik, több hazai kórház koraszülött osztályának jelent nehézséget az egészen pici, idő előtt született babák öltöztetése. Rendhagyó módon nem pénzt gyűjtöttek a szervezők, hanem arra biztatták az édesanyákat, hogy saját maguk varrjanak apró sapkákat, rugdalózókat. A felhívást sajnos el kellett távolítanunk.

Ebben a kérdésben nálunk maga hozta meg a döntést a közel 9 hónapos gyermek, mikor is egy fényes, kora tavaszi napon, engem meglátva, amint a szobájába belépek, lelkesen kurjantott föl: „Mamma!”. Ezzel el is dőlt minden, én attól a naptól Mama vagyok a számára. Korábban elsősorban „anya”-ként neveztem meg magam előtte, de ő erre fittyet hányva a fenti megszólítást preferálta, s honosította meg nálunk. Persze ezt először hallva rögtön melegség öntötte el a nagyanyák szívét, lám, már néven nevezi őket a csöppség. Ki kellett ábrándítanom őket, nem, ez nem rájuk, hanem egyelőre szerény személyemre vonatkozik.

„Tegye fel a kezét, aki megfogadta hogy arra a „xopgi%=)%)=”, „%/=)%/%)=” munkahelyre vagy pozícióba semmiképp nem fog visszatérni!” - mondja Gáspár Katalin grafológus az álláskeresésről, karriertervezésről szóló előadás után, mikor röviden arról beszél, mire használhatják és mire nem a munkaadók vagy leendő munkaadók a kézírásunkat. Kezek lendülnek a levegőbe.

Filó Margit 1915-ben született Makón. Gyermekkoráról nem sokat tudni. Szegénységben élt, később alkalmi munkákból tartotta el magát. Egy idő után megelégelte a pénztelenséget, s mivel egy munkaügyi perből kisebb vagyonhoz jutott, 34 évesen egy négylakásos házat vásárolt Szeged Rókus városrészében, a Hét vezér utcában. Mivel nem volt elég pénze, az ingatlant lakottan vásárolta meg.

Feleségük van, gyerekük és munkájuk. Feladataik többé nem érnek véget. Nincs több olyan reggel, hogy: na, ma felhívjak egy havert, és moziba menjünk, vagy inkább játsszak a számítógépen, vagy olvasgassak egy Tolkien-könyvet a fürdőkádban 9-től 11-ig? Nem egy meztelen, húszéves csajszi vigyorog rájuk, amikor felébrednek, hogy: bébi, rendeljünk pizzát, és töltsük az ágyban az egész napot. Az a helyzet, hogy mindez nekem rendkívül hiányzik. Az egyetlen vigasztaló gondolat, hogy a heverészős, csókolózós fiatalság idején is épp ugyanennyit voltam boldogtalan, mert akkor meg az volt a bajom, hogy: oké, oké, buli, szabadidő, haverok, na de magányos vagyok, üres az életem, miért nem kezdődik már el a szent ügy, aminek a szolgálatába állva kiteljesedhetek? Nos, a szent ügy azóta elkezdődött, többé nem fogok unatkozni. Két munkahely, két gyerek, egy kocsi, egy fél ház, no meg egy feleség, pont olyan problémás, amilyet akartam… Mert nem voltam normális. Ilike néni, a nagymamám szomszédja, hiába mondta el 1985 és 2004 között minden találkozásunk alkalmából az utcán: „Megnősültél már? Nem? Akkor nagyon vigyázz ám ezekkel a mai lányokkal!” Nem figyeltem rá eléggé. Hát ezért olyan nyughatatlanok a családos férfiak. Úgyis rosszkedvűen ébrednek, az asszony úgyse fogja szomjas csókokkal elborítani őket ébredés után, akkor meg akár fel is kelhetnek, hogy lepermetezzék a barackfát. Talán a fél világ felépítését ilyen enyhén frusztrált, energikus, kreatív, szomorú férfiaknak köszönhetjük, talán nem lennének műholdak, felhőkarcolók és angol sportkocsik, ha mindezeket a nagy elméket szombat reggelente három kiéhezett, izmos tinilány ébresztette volna. Fél nyolckor kiugrottam az ágyból, nehogy hatalmába kerítsen az öngyilkos hangulat, és az egész családnak megcsináltam a különféle kávékat: Mollynak koffeinmenteset tejjel és Túró Rudival, nálunk vendégeskedő (ezért le fog baszarintani, mert segíteni jött) anyámnak híg főzöttet édesítővel, a kadétnak meleg tejet gabonakávéval és mézzel, magamnak meg egy erősebb főzöttet mézzel és egy cseppnyi tejjel. Tegnap felfúrtam egy sokadik könyvespolcot, így ma kinyitottam egy újabbat a könyvekkel teli dobozaink közül. Téliesen csípős, hideg reggel volt, szikrázó napfénnyel. Az erkélyen poroltam a könyveket, aztán mindet letöröltem vizes ronggyal. Ahogy már annyiszor, reggeli rosszkedvemet lassan elmosta a magány, a napfény és a könyvek. Egy lengyel történész elmélkedése a francia Vendée-lázadásról. Svédországban olvastam 1995 nyarán. Három bőrkötésű Babits-kötet, egyetem alatt vettem kedvezményes áron – döbbenetes, hogy akadnak emberek, akik felnőtt éveikben is bensőséges kapcsolatot ápolnak ezekkel a szerzőkkel, versekről beszélnek a barátaikkal, és megsárgult Tóth Árpádot olvasnak a metrón. Ők élnek burokban, vagy én? Biztos mind abban élünk. Pedig milyen jó volna kiteljesedni. Reggel konditerembe menni, délben megírni egy verset, délután tőzsdézni, este vadállatokat befogni a szavannán. Rejtő-könyvek, Molly kedvencei. És mennyi mesekönyve van. Burmai mesék. Kínai mesék. Arab mesék. Osztják mesék. Steinbeck könyve Arthur királyról, aminek a 90 százalékát untam, 10 százalékán viszont nagyon meghatódtam. Veszedelmes viszonyok. Vajon Choderlos de Laclos egyszerűen összegyűjtötte a saját levelezését, vagy képes volt magától kitalálni ezt az egészet? Az előbbire gyanakszom. Hamvas Béla, Ráth-Végh István. Ajándékba kapott kézikönyvek házasságról és gyerekekről, sosem olvastuk egyiket sem. Raymond Chandler, na, ő egy jó író. A kadét és Molly elmentek játszótérre, az anyám főzőcskézett és a hajósinast ringatta. Senkinek sem volt rám szüksége, most néhány percig szinte ráértem. De ha felteszem a lábam, és olvasok, hogy nézett volna az ki? Úgy különben se tud jószívvel lazulni az ember, ha mindenki más aktívkodik. Eszembe jutott, hogy a kertben mindenféle elvadult cserjéket és fákat kell visszavágni, amikre már panaszkodott is a szomszéd néni, hogy levelek hullanak le nála – de hiába ravaszkodott, én tudtam, hogy igazából csak tűzifa kell neki, mert egyből felajánlotta, hogy áttehetem hozzá a fát, majd ő eltüzeli. Munka, amit nem én találtam ki magamnak… Csak telik, telik az élet, és ilyesmikkel töltöm… Mindegy, egyszer úgyis meg kell csinálni. Ettől visszakomorodtam majdnem egészen a reggeli szintre. Aztán lementem, és vágtam, nyírtam, fűrészeltem, izzadtam délig. És ahogy az lenni szokott, a sok munkától jókedvem lett. A másik szomszéd, aki mintegy három éve ment nyugdíjba, és azóta szerintem minden egyes napjából kábé 18 órát a kertben dolgozva töltött, barátságosan intett, én meg vissza. Egy emeleti ablakból hangos zene hallatszott, nyilván egy 16 éves üvöltette az ágyán heverve, értetlen grimaszt vágva a hétvégén is ostobán aktívkodó felnőttekre. Eltettem a fűrészt meg a baltát, ledobtam a szakadt kesztyűt, és ahogy visszaindultam a lakásba, egy pillanatra végignéztem a háztetőkön. Hm, mennyi élet zajlik itt most is észrevétlenül. A városban mindenfelé huncutul mosolygó nők veszik ki szelíd mozdulattal a kávésbögrét az ágyban heverésző fickók kezéből, hogy aztán szomjas csókokkal borítsák el urukat és parancsolójukat, nemszabaderregondolni, fegyelem, fegyelem! De a lelkem kamerája már elszabadult, és magasan szárnyalt az égen, és eltökélt arcú, bakancsos párokat láttam az óceán felől érkező széllel szembegyalogolni skóciai hegygerinceken, jachtokat láttam elegáns ívben kifutni dél-franciaországi mólók mellől, és egykedvű művészpalántákat láttam egy croissantba harapni, miközben egy Gauloises illatos füstjében izgalmas Hemingway-regényekbe merültek párizsi kávézók asztalkáinál, és élénk színű terepjárókból tízórait kipakoló családokat láttam messze, a Sziklás-hegységben, és egy kalapos, borostás, negyven körüli férfit láttam komoran whiskyt szürcsölni, és az akáciák szétterülő lombjait bámulni egy szavannára néző rusztikus szállodateraszon. Ugyan már, mondtam magamnak, visszagyömöszölve a lelkemet a helyére – nem illik elégedetlenkedni.

Súly: 90,2 Edzések száma: 3

Pinkinek nőgyógyászati gondjai miatt orvosa hormininjekciót javasolt. Az injekciónak lehetnek káros és kellemetlen hatásai, akár nehezítheti is a későbbi teherbeesést, és egyáltalán nem biztos, hogy megoldódnak a problémák. Vajon mikor jár jobban: ha beadatja az injekciót vagy ha nem?

Mindent megvettél születendő gyermekednek? Biztosan? De tényleg! Egészen biztos vagy benne, hogy nem felejtettél el valamit? Például rendeltél már kerámia hastálat? Tudtam, hogy nem.

Kezdjük talán az elején. Nagyon szerettünk volna már gyereket, de nem jött össze. Elmentem orvoshoz, aki többször is elküldött vérvételre, majd mikor az eredményeket bújta, nevetve azt mondta: "önnek nem lehet gyereke." A párom kint várt, emelt fejjel kimentem, mint aki meg se hallotta, mit mondott, de pár perccel később nagyon összetörtem. Úgy még soha nem sírtam, mint akkor. Egyszerűen nem akartam elhinni, amit mondott. Nem akartuk feladni. Nem kértem tovább orvosi segítséget, mert nem tetszett, hogy nevetve közölt egy ilyen hírt. Tizenegy hónappal később elkapott a hányinger újra és újra, csináltam egy tesztet. Pozitív lett. Ugyanahhoz az orvoshoz mentem vissza közölni a hírt, köpni-nyelni nem tudott. Természetesen egyből orvost váltottam. Sajnos nem volt problémamentes a terhességem. Már a hatodik héten veszélyeztetett terhes lettem vérzés miatt. Ez megismétlődött a 8. és 25. és 28. héten is. Hánytam rengeteget, sokszor fájt a hasam, és volt, hogy napokig nem éreztem mozogni a babámat. A vérnyomásom nagyon alacsony volt mindig, és a cukorterhelés eredményei sem lettek jók. Jött a diétás étrend, aminek köszönhetően lefogytam 3 hét alatt 3 kilót. Nem örültem ennek, hisz terhesség alatt nem olyan jó fogyni, de gondoltam, ez biztos így jó. 28 hetes terhes voltam, mikor elmentünk babakocsit nézni, és közben szörnyen elkezdett fájni a hasam. Ismét vérezni kezdtem. Bementünk egyből a kórházba, ahol megvizsgált az ügyeletes orvos, és annyit mondott, hogy menjek haza pihenni, majd mikor az ajtóban voltam, utánam szólt, hogy valószínűleg pár napon belül találkozunk ismét. Egész éjjel vergődtem, úgy fájt a hasam, és másnap délelőtt 11 órakor nem bírtam felállni az ágyból a fájdalomtól. A párom egyből vitt a kórházba, ahol szerencsére nem ugyanaz az orvos volt, aki előző nap. Nagyon kedves volt, és azt mondta, hogy nyitva van a méhszájam egyujjnyira. Felvett a kórházba, kaptam infúziót, megpróbálták visszatartani a babát. Nézték a szívhangját, adtak tüdőtágítót, hogy ha meg kell születnie, akkor fejlettebb legyen a kis tüdeje. 16 órakor beindult a szülés, akkor már 3 ujjnyira voltam kitágulva. Így tehát 2011.05.15-én 16:30-kor, 28 hétre megszületett a kislányunk 1190 grammal. Ő lett a kis Vandácska. Apa átment a PIC-re megnézni és megkérdezni, hogy van, én csak másnap láttam először. Sajnos a tüdőtágítónak nem volt elég ideje hogy hasson, így lélegeztetőre tették. Már úgy vártak, hogy írjam alá a papírt, hogy ha vért kell kapnia, akkor beleegyezek. Még szép hogy aláírtam, még csak el se olvastam. Közölték, hogy az első 10-14 nap kritikus, nagyon nehezen teltek a napok, de eljött a várva várt tizennegyedik nap is. Pár nap múlva elkapott egy fertőzést, ami szörnyen megviselte. Eddig is csak 5 ml-t evett, most már csak 1-et. A súlyát már napok óta nem mérték, annyira lefogyott. Közölték, hogy a fertőzés akár végzetes is lehet. Megint összeroppantunk. Most mi lesz? Nem élem túl, ha baja lesz! Szerencsére pár napon belül elmúlt a fertőzés. Négy napig volt lélegeztetőn, majd CPAP légzéstámogatást kapott. A tizedik napon nap ismét lélegeztetőre tették, amit hét napig alkalmaztak, majd ismét CPAP jött. Négy napig felváltva használták a két lélegeztetőt. Majd jött a bura és a légtéri oxigén kilenc napig. Egyhetes szteroid kúrát kapott, hogy el lehessen hagyni a lélegeztető minden fajtáját. Összesen 41 napig kapott légzéstámogatást. Öt napig volt kék fény alatt sárgaság miatt, alacsony volt a vércukra. Zörej miatt kardiológus vizsgálta, ahol kiderült, hogy nyitva van a Botall vezeték. 16 naposan kapott rá gyógyszeres kezelést, de nem járt sikerrel. Elmagyarázták, hogy ha nem zárul be, akkor műteni kell majd. A későbbiekben bezárult magától. Pont egy hónapos volt, mikor végre a kezembe foghattam, és nem csak az inkubátoron keresztül nézegethettem. Csak pár percre adták a kezembe, de életem legszebb pillanatai voltak. Ekkor volt kb. 1300 gramm. Június harmincadikán evett először cumisüvegből az 1400 grammos súlyával, nagyon büszkék voltunk rá.  Július másodikán tarthattam ismét a kezeim közt, másodszor.  Július negyedikén elérte végre az 1500 grammot és 42 centimétert. Talán az volt a legszebb, amikor július hetedikén kitették inkubátorból kiságyba. Akkor már nem szóltak, hogy ne nyúlkáljunk be annyit és ne tapogassuk. 1540 gramm volt akkor. Nehéz volt megállni, hogy ne fogjuk meg, hisz az első kb. 3 hétben az inkubátorba se nyúltunk be, nehogy elkapjon valamit. Két hónaposan 1830 gramm és 45 cm volt. Összesen ötször kapott vért. Július 22-én 2070 grammal és 45  centiméterrel hazahozhattuk. 69 napot töltött a koraszülött osztályon, ahol nagyon-nagyon sokat segítettek neki az orvosok, hogy felépüljön. És persze mi is ott voltunk apával nap mint nap háromóránként, az etetéseknél. Minden második héten visszük gyógytornára és köszöni szépen, nagyon jól van. Nem lett semmi következménye annak, hogy ilyen kicsin látta meg a napot. Nyolc hónaposan 5640 gramm és 64 cm volt. Nagyon büszke szülők vagyunk, hisz csodálatos, ügyes kislányunk van. Teréz

Csapok a közepébe – úgy voltam vele, hogy majdan néhány hónap elteltével írok egy, az esetlegesen elkeseredett anya-jelölteknek szóló történetet arról, hogy SOHA NEM SZABAD FELADNI. De az események olyan körforgása zajlik, hogy a köz rendelkezésére bocsátom most. Háttér: Környezete által kicsit furának tartott leányka vagyok, jellemzően Athéné archetípus jegyekkel, erősen bal agyfélteke által vezérelt, belső hangokat meghallani nem akaró, kicsit magamnak való, harcos, sosem feladós, s valahogy mindig férfiak társaságába kerülök, s érzem ott jól magam.

A Főpolgármesteri Hivatal minden fővárosi fenntartású iskolának és gyermekvédelmi intézménynek elküldte azt a levelet, amely szerint átmenetileg 10 százalékot zárolnak 2012-es költségvetésükből, és ennek megfelelően csökken az intézmények havi ellátmánya. A levél szerint az intézkedést a fővárosi tömegközlekedés működőképességének fenntartása indokolja. Erről január 25-én döntött a közgyűlés, olvasható az Index címlapján.

Akik a csend reményében családi házas övezetbe költöznek, elmondhatnák, tavasztól őszig felváltva flexel valaki. Nincs flexed? Nem is vagy igazi kertesház-lakó. De ha mégsincs otthon ilyesmid, még mindig vásárolhatsz olyan autó/lakásriasztót ami a legváratlanabb pillanatokban hoz szívbajt a szomszédokra éktelen sivításával. Vagy tarthatsz minden egyes szombaton kerti partit, amihez kiteszed a mélynyomót és a hangfalakat zsebkendőnyi kertedbe és feltekerheted a kakaót. Lehetőleg mulatós zenét játssz. Aztán gyereked születik és óhatatlanul te is belépsz a bosszantó szomszédok közé. Mert mit hall az a szerencsétlen a fal túloldalán? A kedélyes meseolvasást vagy a meghitt pillanatokat? A csudákat! Azt hallja, hogy a gyerek már megint üvölt. „Az a nő a szomszédban megint bőgeti a gyerekét.” – véli, és vérmérsékletétől – és saját tapasztalataitól – függően vagy megértően elmosolyodik, vagy előtör belőle az ősember, és hangulatát dörömböléssel adja tudtunkra. És van-e bosszantóbb a gyereksírás miatt beszóló szomszédnál? Ugyanakkor a jó szomszéd aranyat ér. Bármikor számíthatsz rá anélkül, hogy megpróbálna belefolyni/beleszólni az életedbe, esetenként jól el lehet vele beszélgetni, netán még baráttá is válhat. Néha kedvetek lenne egy hatalmas fallal körülvett, a szomszédoktól kilométernyi távolban levő házba költözni? Esetleg ti vagytok a szerencsés kivétel és egy remek, szinte baráti lakóközösség vesz körül? Meséljetek! Mi volt a legbosszantóbb (vagy a legkedvesebb) dolog, amivel szomszédjaitok kapcsán találkoztatok? Center

Még két hete, a heti menüs posztban Pomme-pomme egyszerű levesek receptjeit kérte, most megpróbálok ennek az óhajnak eleget tenni. Mindig elmondom, hogy nem vagyunk levesesek, de azért van egy-két kedvenc, amit nagyon kedvelünk. Igaz, ezek általában a tartalmas, már-már egytálételszerű levesek közül kerülnek ki.

Egymillió doboz gyártási hibás fogamzásgátlót hívott vissza a Pfizer az amerikai piacról.