Nyitrai Zsolt a Miskolcon megrendezett Háborúellenes Gyűlésen ezen események jelentőségéről és Ukrajna Európai Unióhoz való csatlakozásának veszélyeiről beszélt. A miniszterelnök főtanácsadója szerint számos kockázatot jelentene, ha egy háborúban lévő ország csatlakozna az EU tagállamai közé.

Nagyon fontosnak tartom ezeket a Háborúellenes Gyűléseket, merthogy mi a kampányunkat és egyáltalán a közéleti munkánkat, a politikánkat a választókkal, polgárokkal folytatott közvetlen párbeszédre és találkozásokra alapozzuk, nem pedig kamu profilokra és röhögőfejekre, mert azok lehet, hogy nem szavaznak áprilisban.
– fogalmazott Nyitrai Zsolt, aki ezután elmondta, úgy látja, a nemzetközi helyzet fokozódik, és Brüsszelnek és magyarországi képviselőinek, a Tisza Pártnak teljesen elszállt elképzeléseik vannak.
Hogyha a terveiket megvalósítanák, akkor például a nyugdíjasoktól elvennék a 13. havi nyugdíjat és nem vezetnék be a 14. havit. A gazdákat megfosztanák a területalapú támogatásokból, és ha az állatbarátokat vesszük elő, akkor őket pedig eb- és macskaadóval sújtanák. Szerintem ezt ne próbáljuk ki.
– hívta fel a figyelmet a Tisza párt terveire a miniszterelnök főtanácsadója.
Emellett egy nagyon fontos kérdésnek tartja a háború és béke témáját. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az Európai Bizottság elnöke nem olyan rég találkozott az új soros elnökségi vezetővel, ahol két fő téma volt az asztalon. Ezek közül az egyik az ukrán EU-s csatlakozás.
Azt mondták, hogy akár egy éven belül is megvalósulhatna, szerintem az a világháborút jelentené szinte azonnal, valamint a migrációs paktum, amivel a magyaroknak is lenne a dolga. Én azt gondolom, hogy ebből nem kérünk, aki békét akar, velünk tart.
– zárta gondolatait.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.