A szemtelenül fiatalnak tűnő híresség biológiai órája nem akar úgy ketyegni, ahogyan azt a társadalmi elvárások diktálják. Dulin Metta nem bánja, hogy nem ébredtek fel az anyai ösztönök, de még csak a házasodás iránti vágya sem szökkent szárba mostanáig. A Kőgazdag fiatalokból megismert Metta ráadásul úgy véli, hogy esetében ami késik, az múlik is.

Dulin Metta néhány nappal ezelőtt kavicsot dobott abba a bizonyos tóba azzal, hogy Lakatos Levente podcastjében bevallotta, hogy miközben egy ország hitte őt szingli Femme fatele-nak, valójában négy éve él boldog és kiegyensúlyozott párkapcsolatban. A Borsnak adott interjújából pedig most kiderül, hogyan vélekedik a családalapítástól és a gyermekvállalásról. 

Dulin Metta nem szeretne gyermeket és esküvőt sem
Dulin Metta élvezi az életet szerelme oldalán (Fotó: MW)

Dulin Metta nem vágyik konvencionális életre

  • Metta a TV2 képernyőjére vágyott kislányként
  • Sok pénze van, de nem költi fölösleges luxusra
  • Párja mellett rátalált a tökéletes összhangra 
  • Nem lehet gyermeke, de nem bánja

 

Dulin Metta: „ Nem azzá váltam, akit kislányként vizionáltam”

De mielőtt rátérnénk a fent említett témákra, tudjuk meg, hogy Dulin Metta hogyan viszonyul a pénzhez és úgy általában a saját, tetemes vagyonához, illetve azt is, hogy hogyan áll álmai megvalósításával. „Sosem tervezgettem túlságosan előre, vagyis nem volt és most sincsen valamiféle ötéves tervem a jövőmet tekintve. Illetve ez így nem teljesen igaz, hiszen tini koromban én is elképzeltem magam ilyen-olyan szituációkban és természetesen nekem is voltak, képtelennek tűnő álmaim. Az egyik ilyen önmagamról kialakított vízióm tizenhárom éves koromban éppen a TV2 stúdiójában született meg. Kaptam egy jegyet a Megasztár élő show-jára, ahol láttam Görög Zitát és Till Attilát. Miközben őket figyeltem, azt kívántam, hogy egy napon én is a csatornánál dolgozhassak, mint képernyős. Ez az álom, végül valósággá vált. Egyébként nem azzá váltam, akit kislányként vizionáltam, de szerintem most sokkal jobb minden annál, amit anno el mertem képzelni. 

Az élet szó szerint a tenyerén hordoz. Ha időnként álmodozom is erről-arról, az a tapasztalatom, hogy a valóság végül sokkal jobb lesz a képzeletemnél”

 – kezdte lapunknak Dulin Metta, aki valóban jómódban él, de nem szórja a pénzt felesleges luxusra. Megfontoltan, az elvei mentén használja vagyonát, amit inkább gyarapít, mintsem költ. „Én az ”addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér” elvét követem. Persze lehet azt mondani, hogy könnyű dolgom volt, hiszen édesapám után szép kis vagyont örököltem, de az a vagyon már régen elfogyott volna, ha nem lennék pénzügyileg tudatos és nem igyekeznék a lehető legjobban bánni az anyagi lehetőségeimmel” árulta el a Kőgazdag fiatalok és a Nagy Ő sztárja. 

Dulin Metta inkább egy állatmenhelynek küldi el az esküvő árát
Dulin Metta bár kőgazdag, mégis vigyáz a pénzre (Fotó: MW)

Ő az a férfi, aki engem minden egyes nap felemel az égig”

És most térjünk vissza a tényhez, hogy Metta néhány napja beismerte, a szerelem évek óta jelen van az életében. A Bors arra volt kíváncsi, milyen is az élet a férfi mellett, aki megütötte azt a magas mércét, amit hősnőnk felállított. „Továbbra is szeretném óvni a magánéletemet a nagy nyilvánosságtól, de annyit elárulhatok, hogy korábban nem tapasztalt harmóniában telnek a mindennapjaim, amióta ő van mellettem. Ennek a harmóniának a kulcsa abban rejlik, hogy megadjuk egymásnak korlátlan szabadságot, de egyikünk sem él vissza ezzel. Nem korlátozzuk egymást semmiben. Sőt, ő az a férfi, aki engem minden egyes nap felemel az égig. Számára az jelenti a tökéletes boldogságot, ha engem mosolyogni lát. Mindenben támogat, én pedig nem élek vissza azzal, hogy mellette gyakorlatilag mindent és bármit megtehetnék, vagy megvehetnék. Ugyanakkor igyekszem törődő, figyelmes lenni, vagyis rengeteg energiát teszek bele a kapcsolatunkba. Törekszem arra, hogy közel legyen a tökéletes hátországhoz az, amit megteremtek a közös otthonunkba, amíg ő elmegy „vadászni” – nevetett Dulin Metta

Dulin Metta megtalálta  atökéletes boldogságot
Dulin Metta a Balaton partján nőtt fel és ma is Tihany mellett él (Fotó:  MW)

A gyermekvállalás kérdése sem foglalkoztat”

Mindezek fényében adja magát az illetlen, unalomig feltett, de jogos kérdés: Ha tökéletes az összhang és a boldogság, a pár tervez -e esküvőt és/vagy gyermeket. Metta válasza egyszerre egyértelmű, határozott és prózai. „Soha. Kislányként sem álmodoztam arról, hogy egy szép napon, habos-babos, hófehér esküvői ruhában állok oltár elé életem szerelmével. Később pedig szembesültem azzal, hogy a világban és a szűkebb környezetemben is, mennyi házasság fut zátonyra és végződik válással. Ha egy kapcsolat stabil, nem tesz hozzá a papír, ahogy annak hiánya nem vesz el belőle.

 Nem vágyom arra, hogy legyen egy nagy és méregdrága esküvőm. Azt a pénzt, amibe egy ilyen faksznis menyegző kerül, inkább odaadom, adjuk egy állatmenhelynek.

 A párom volt már házas, így talán már nem vágyik egy második házasságra. Annak ellenére sem, hogy nagyon jó kapcsolatot ápol a volt feleségével. A gyermekvállalás kérdése sem foglalkoztat és ezt merem nyilvánosan is vállalni. Mindemellett tény, hogy jelenleg nem is eshetek teherbe bizonyos egészségügyi problémák miatt. Nyilván ezzel a „problémával” lehetne foglalkozni és a természetes úton túl is lennének lehetőségeink a gyermekvállalásra. De mivel nem szeretnénk gyereket, bevallom könnyebbség is, hogy nem kell attól tartanom, hogy olyasmi történik, amire nem vagyok felkészülve és nem is szeretném, hogy az én életemben megtörténjen” – vallott őszintén a kényes kérdésben Dulin Metta.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.