Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsAz énekesnő nem titkolja, hogy a harmincas évei tartogattak számára mélypontokat, de mára sikerült megtalálnia azt az egyensúlyt és belső békét, amelynek köszönhetően jobb formában van, mint valaha. Singh Viki nyíltan beszélt arról, hogy a szépészeti beavatkozások világa sem idegen tőle. Ráadásul az első alkalommal pórul járt, és egy igazi szakemberre volt szüksége, hogy helyrehozza a hibát.

Szerencséjére rátalált Dr. Pónyai Katinka bőrgyógyászra, akivel ma már elválaszthatatlan barátnők, és aki segít megőrizni az énekesnő természetes vonásait. Viki így emlékezett vissza a kezdetekre és a beavatkozások természetére:
28 éves voltam, amikor először botoxoltattam. Hát ez nem ma volt. Előtte voltam valakinél, de nem lett jó az eredmény, és ezt már Katinka javította ki. Onnantól fogva gyakorlatilag azt az állapotot őrizzük meg, ami akkor volt. Persze volt például egy olyan időszak, amikor 10-15 kilóval több voltam, és ez látszott az arcomon is, hogy kikerekedett, tehát jóval idősebbnek tűntem. De az is tény, hogy most, hogy lefogytam, nem látom a különbséget a mostani arcom és a 10-12 évvel ezelőtti között.
A plasztikát sokan túlzásba viszik, de Viki esetében szó sincs erről; a finomhangolások híve, amelyekből a laikus szinte semmit sem vesz észre:
„Szerintem Katinka kezelései pont olyanok, hogy természetes hatásúak. Nyilván a bőr minőségét is javítják, emellett pedig vannak kisebb korrekciók: hialuronsavas szemzugfeltöltés, az orrom korrigálása hialuronsavval, egy kis szájfeltöltés. Olyan észrevétlen dolgok ezek, hogy ha rám nézel, nem mondod azt, hogy ez a csaj szét van plasztikázva. De ha mellé teszel egy képet, mondjuk a Rising Star idejéből, 10-12 évvel ezelőttről, akkor látszik, hogy egy kicsit más a szám, az orrom, hangsúlyosabb a járomívem, sokkal szebb a bőrképem, és persze az is igaz, hogy közben sokat változott a divat.”
Az utolsó szakítása után, nagyjából öt évvel ezelőtt azonban elindult egy komoly hízási folyamat, ami lelkileg is teljesen megviselte. Viki őszintén vallott arról a nehéz, éveken át tartó belső harcról, amikor azt hitte, végleg elveszítette a fiatalságát:
Évekig tartott, mire elfogadtam, hogy talán vége a ragyogásomnak. Azt gondoltam, hogy akkor itt a vége, feljött 10-12 kiló, és ebbe bele kell nyugodnom, mert ez már normális az én koromban.
"Ezt kell megtanulni szeretni és elfogadni. Aztán amikor kiköltöztem vidékre, és fenekestül felfordult az életem, rá kellett jönnöm, hogy nagyon sok ételt nem azért ettem, mert valóban éhes voltam, hanem mert pótlékként szolgált. Egy fellépés után például azzal jutalmaztam magam, hogy hajnalban beugrottam a Mekibe, vagy rendeltem egy adag túrógombócot meg egy pizzát. És még csodálkoztam, hogy miért nem fogyok le.”
A vidéki elvonulás, az önismeret, a meditáció és a tudatos táplálkozás végül meghozta a gyümölcsét. Viki rájött, hogy a hízást sokan tévesen a hormonokra fogják, pedig gyakran inkább a megváltozott életmód és a rossz szokások állnak a háttérben:
„Nem arról van szó, hogy hirtelen megváltoznak a hormonjaid, és ezért feljön 12 kiló. A szokásaid változnak meg. Tiniként és a húszas éveimben folyamatosan jöttünk-mentünk, buliztunk, koncerteztünk. Nem a kajálással foglalkoztam. Volt, hogy egy napig elfelejtettem enni, aztán hajnalban ettünk egy gyrost valahol, és kész. Másnap délutánig aludtam, aztán mentünk tovább próbálni vagy zenélni. Nem az étel volt a jutalomforrás. Aztán eljön egy olyan időszak, amikor már nem jársz annyit el, nem bulizol, nem lógsz egész nap a barátaiddal. Kevésbé aktív az élet, marad heti három edzés, és az ember evéssel jutalmazza magát egy Netflix-estéhez. Mert egyedül van, és nem tudja, mi mást csináljon. Sokan ebbe csúsznak bele, és ezt nevezzük megöregedésnek. Pedig ez nem megöregedés, hanem az, hogy nem vagy tudatos a saját létezésedre.”
Az énekesnő a nehéz időszak után valóságos főnixmadárként született újjá, és látványosan megfiatalodott az elszántságának köszönhetően. Viki a Borsnak büszkén elárulta, hogy a kitartó önmunka és a tudatosság révén nemcsak sokkal jobban néz ki, mint 15 évvel ezelőtt a pályája kezdetén, de lelkileg és fizikailag is mérföldekkel jobban érzi magát a bőrében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.