Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsPély Barna tavaly lett édesapa, ez alaposan megváltoztatta az életét. Abigél nemrég lett egyéves, erről is mesélt a hot! magazinnak a zenész.

„Szűk családi körben ünnepeltük. Volt tortája, és persze kapott ajándékokat is, de egyelőre a dobozok és a zacskók kötötték le a legjobban.”
Most ott tartunk, hogy minden érdekli, ami új, amit le vagy ki lehet pakolni, úgyhogy próbáljuk féken tartani, természetesen játékos keretek között.
„Fogódzkodik, álldogál, kapaszkodva jön-megy a bútorok mellett, sőt, most már néhány önálló lépést is megtesz, ha megvan a motivációja. Persze, négykézláb még gyorsabban elér bárhová. Nagyon aranyos, már mond egy-két szót, most épp a hoppá a kedvence” – mesélte az énekes.
Korábban kisfőnökként emlegette a kislányát, aki, mint minden gyerek, folyamatosan keresi a határait. Ennek megfelelően nappal igen aktív, de éjjel szerencsére hagyja aludni a szüleit.

„Sokszor szeretné érvényesíteni az akaratát. Nyilván meg kell tanítanunk neki, hogy mit szabad és mit nem, emiatt már vannak kisebb konfliktusaink.”
Most éppen kezdi megunni a babakocsit, és kiabálva kéri, hogy vegyük fel és cipeljük.
„Ami az éjszakákat illeti, igazából szerencsések vagyunk, mert Abigél még mindig nagyon szeret aludni. Az esti elalvás okoz neki egy pici nehézséget, és ritkán, de van, hogy felkel éjszaka enni. A többi szülő tapasztalataihoz mérten viszont a mi babánk kifejezetten jó alvó. Egyelőre mindent szívesen megkóstol, nagy kedvence a kenyér. Volt már, hogy a nagyszülők vigyáztak rá napközben pár órára, szerencsére nagyon jól érzi magát velük. Mi akkor is dolgozunk otthon, ha nincs koncert, miközben 0–24-ben a gyerekkel vagyunk, ami egy örökmozgóval nem könnyű” – mesélte az édesapa, aki szerint egyelőre nem került szóba egy újabb baba, most Abigélre koncentrálnak.
A népszerű zenész, aki úgy tervezi, még az idén új dalokkal rukkol elő, Komáromban indította az idei nyári turnéját.

„Örülök, hogy a turné első állomása a komáromi Monostori Erődben volt, gyönyörű helyszín. Ezekre a nagykoncertekre LED-falakat és lámpákat is viszünk, és a zenélés mellett egy speciális vizuális élményt is nyújtunk a közönségnek.”
Bízunk benne, hogy a jövőben egyre több helyre elvihetjük ezt a show-t.
„Alakul a naptáram is, a városi fesztiválok megvannak, de még most is érkeznek felkérések, úgyhogy a pontos fellépésszámot nem tudom. Mindenképpen sűrűbbnek érzem az életem, de ez nem a koncertek mennyisége, hanem a kisbabás családi életünk miatt van így. Nyáron elutazunk Abigéllel a Balatonhoz pihenni a nagyszülőkhöz, de hosszú utakra egyelőre még nem indulunk el a gyerekkel. A hazai tájakon kívül Olaszország és Spanyolország a két nagy kedvencünk, mivel kifejezetten szeretjük a tengert, a mediterrán ételeket és időjárást, illetve az ott élő emberek is nagyon kedvesek” – tette hozzá a zenész.
Pély Barna 2024 karácsonyán jelentette be, hogy szerelme babát vár. A zenész tavalyi éve szakmailag is jól alakult, Máté Péter-díjat kapott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.