Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsPótolhatatlan űrt hagyott maga után a magyar könnyűzenei életben Fenyő Miklós, akinek hirtelen távozása az egész országot sokkolta. A gyászolók sorában az egyik legmeghatározóbb alak kétségkívül Dolly, aki több mint hat évtizedes barátság után kénytelen volt búcsút venni zenei ikertestvérétől - ahogy ő hivatkozik kettejükre. Az énekesnő most megtörten mesélt a megvalósulatlan álmukról, arról a titkos videóklipről, amit már soha nem láthat a közönség.

A kapcsolatuk nemcsak a nosztalgiában élt tovább: közös zenei terveik is voltak. Dolly elárulta, hogy egy korábbi dala körül már konkrét ötletek születtek.
Még nem tudom elhinni (...) 63 évvel ezelőtt ismerkedtünk meg, és ezt nem lehet csak úgy elfelejteni. Már csak azért sem, mert az egészben a legborzasztóbb a tragédián kívül, hogy ő volt az utolsó barátom. Mi hajnalokig beszélgettünk, és nem szakmáról, hanem minden másról. Intelligens volt, lehetett vele beszélgetni, és tudta, hogy én ki vagyok! Ő ugyanazokat a dolgokat élte meg a 60-as években, mint amit én is megéltem, és ezért nagyon sok beszélni valónk volt a régi időktől. Mostanában fogalmaztam azt meg, hogy ő a zenei testvérem volt
– öntötte ki a lelkét a művésznő. A legszomorúbb a tragédiában az, hogy a két legenda a színfalak mögött egy hatalmas dobásra készült, ami végleg elvész, erről így mesélt a Hungária dívája:

Dugdostam egy nótát, amit három évvel ezelőtt megmutattam neki, végighallgatta és azt mondta, jók a poénok, nem rossz. Na most ez az ő szájából egy hatalmas dicséret!
– emlékezett vissza Dolly a pillanatra, amikor a szigorú és maximalista Fenyő áldását adta a szerzeményre. A pozitív visszajelzés felbátorította az énekesnőt, így azonnal előállt a nagy tervvel. „Mondtam neki, hogy szeretnék belőle videóklipet csinálni, és megkérdeztem tőle, hogy szerepelne-e benne. Azt mondta, hogy oké!” – mesélte Dolly. A sors azonban kegyetlen játékot játszott velük: az új közös munka, a fergetegesnek ígérkező, poénokkal teli rock and roll videóklip már sohasem valósulhat meg. A rajongóknak így maradnak a régi, felejthetetlen Hungária-slágerek, és a tudat, hogy a két zenei zseni az utolsó pillanatig tervezte a közös jövőt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.