Dudás Miki édesanyja teljesen összeomlott, nem tud dolgozni sem

Amikor az édesapját elvesztettük, amit még mostanra sem hevertem ki, akivel 38 éven át szerettük egymást, azt hittem, ennél nagyobb fájdalom nincs, mert azt sosem hittem, hogy bármelyik gyermekem hamarabb megy el, mint én. Mindkét fiamat nagyon szeretem, de Mikivel mi szimbiózisban éltünk, ez a hatalmas mackó volt az én menedékem, biztonságom. Az, hogy ez a jóképű, életerős fiú elment, én ezt nem tudom feldolgozni, most is csak nyugtatóval tudok létezni. Miden nap legalább egyszer beszéltünk és gyakran találkoztunk is, olyankor nem úgy, mint más gyerekek, hogy csak úgy odaköszönnek, ő odajött hozzám, és úgy ölelgetett, ahogy csak ő tudott. Beburkolt a hatalmas ölelésével, megpuszilgatott. Ő egy csupa szív, jólelkű gyermek volt már kiskorában is, aki imádott élni, nevetni! Biztos vagyok benne, hogy ő nem tett kárt magában! Imádta a gyerekeit, kislányával, Mancival igazi apa-lánya szerelem volt köztük, ő ment érte, értük minden nap az óvodába, bölcsibe, Mancika volt a mindene!

Nem kaptunk a rendőrségtől levelet, de nem számít, mire jutottak, Mikit semmi nem hozza vissza! Nem vagyok jól, egyszerűen nem tudom feldolgozni a tragédiákat, amik családomban történtek. Nem tudok dolgozni, szerencsére itt vannak a barátaim, a szeretteim, ők tartják bennem a lelket. Azt mondják, idővel enyhül a fájdalom, ez hülyeség! Nem tudom, ezt valaha is fel tudom-e a dolgozni, abba próbálok kapaszkodni, hogy Miki már az édesapjával van!