Nem mind arany, ami fénylik - tartja a mondás, és ez hatványozottan igaz a celebek világára. Az utóbbi időben olyan döbbenetes családi konfliktusok láttak napvilágot, amelyek közül a nemzetközi sajtót és a hazai közvéleményt is a hírhedt apák, legfőképpen a hollywoodi szupersztár, Brad Pitt elleni lázadások rázták meg a legjobban.

A nemzetközi porondon teljesen tetőfokára hágott a feszültség, a hollywoodi dráma pedig az idei év celebbotrányai közül is kiemelkedik. Úgy tűnik, Angelina Jolie és Brad Pitt gyermekei végleg elfordultak a színésztől. A Spelman College diplomaosztóján a 21 éves örökbefogadott lány, Zahara a mikrofonba üvöltötte új nevét: Zahara Marley Jolie – ezzel nyilvánosan, a világ előtt dobta el a Pitt nevet.
Nem ő az egyetlen, aki így döntött, és ez a legnagyobb tőr a színész szívében. A vérszerinti lányuk, Shiloh szintén nemrég nyújtott be hivatalos bírósági kérvényt a Pitt név törlésére. Bátyjuk, Maddox egy stáblistán, míg a legkisebb lány, Vivienne egy Broadway-musical programfüzetében szerepelt kizárólag Jolie-ként. Úgy tűnik, Brad Pitt számára nincs visszaút: a gyerekek szép lassan teljesen megszakítják vele a kapcsolatot, és a nevét is kiirtják az életükből.

Magyarországon is hasonlóan durva apa-fia háború borzolja a kedélyeket, ami kísértetiesen emlékeztet a Brad Pitt-féle családi elhidegülésre. Hatalmas port kavart az eset, amikor Mészáros Árpád Zsolt színművész fia, Mészáros Bende a Borsnak elképesztő dolgokat állított az apjáról. Elárulta, hogy MÁZS féléves korában elhagyta őket azzal az indokkal, hogy rákos, ám ahelyett, hogy a családjával lett volna, színházi táncoslányoknak csavarta el a fejét.
Féléves koromban apa elhagyott minket, arra hivatkozva, hogy ő rákos, és élnie kell. Én úgy gondolom, hogyha az ember beteg és van egy féléves gyermeke, és egy családja, akkor velük akarja tölteni a hátralévő idejét. Nem mindenféle táncos lányra megy rá, és csavarja el a fejét a színházban lévő kollégáknak, miközben a párja egyedül neveli a gyermeküket
- nyilatkozta korábban Bende lapunknak. A fiú szerint apja sosem törődött vele, ráadásul hónapok óta durván fenyegeti őt, édesanyját, és korábbi párját, Zsigmond Angit is – utóbbit kompromittáló felvételek kiszivárogtatásával zsarolta. A legsúlyosabb vád szerint a színész egy telefonhívásban a gyászoló édesanyának azt mondta: neki kellett volna meghalnia a nagymama helyett. Bende szerint a családi béke már rég csak egy álszent álarc volt.

Bár nem az idei év terméke, de mindenképpen említésre méltó a mulatós sztár, Tarcsi Zoltán (Jolly) és fia, Tarcsi Szilveszter drámája is. A fiatal tehetség (Slyron) a Megasztár válogatóján állt a TV2 kamerái elé, ahol nyíltan beszélt arról, hogy jelenleg egyáltalán nincs jó kapcsolatban az apjával, és a felhalmozódott fájdalmat egy szívszorító, üzenet értékű dallal énekelte ki magából.
Szilveszter a Levél apukához című lírai számmal csalt könnyeket a zsűri szemébe. Bár a fiú elmondta, nem akart hatásvadász módon hasznot húzni a konfliktusból, mégis kíméletlen őszinteséggel vallott a szülői elhagyásról a Borsnak:
Nagyon sok gyermek, tini szenved valamelyik szülő hiányától, és ez egy életre szóló trauma. Én úgy érzem, hogy amit szerettem volna átadni, azt sikerült is
Úgy tűnik, legyen szó a tengerentúli Brad Pittről vagy a hazai sztárokról, a híres apák idén kénytelenek szembenézni a múltbéli bűneikkel, miközben fiaik és lányaik ország-világ előtt fordítanak hátat nekik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.